Leltározó robot készül az ELTE-n

A Martin Metal Product Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által alkotott konzorcium 574,5 millió forintot meghaladó, vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása” című pályázati kiíráson. A projekt keretében kifejlesztendő MOBOT a nyersanyag- és félkésztermékeket raktározó cégek munkáját segítheti a jövőben.

A 964,2 millió forintot meghaladó összköltségvetésű beruházásból egy mesterséges intelligenciával támogatott, gépi látáson alapuló, automata raktárleltározó robotrendszer jön létre. A MOBOT lehetővé teszi az alapanyag- és félkésztermék-raktárak teljesen robotizált leltározását, amennyiben a tárolt árucikkek jól láthatóak és megközelíthetőek. A kialakítandó rendszer egy meglévő robotplatformra épülő, a projektben kifejlesztendő új leltározó robotegységből, egy központi vezérlőegységből és egy telefonos applikációból áll.

 

A kezelő előre megadott időpontra ütemezi, vagy ad hoc módon indíthatja el a telefonos applikáció segítségével a leltározást. A leltározó robotegység a központi egységgel folyamatosan kommunikálva, az előre beprogramozott útvonal szerint teljesen automata módon bejárja a raktárteret. Az egyes raktári tároló helyeknél a polcrendszerre, látható pontra felragasztott azonosító jelek segítségével áll pozícióba, majd indítja a gépi látással támogatott leltározási folyamatot. A leltározás történhet beprogramozott termék típusától függően cső, szelvény, lemez, bála megszámlálásával, vagy automatikusan a vonalkód felismerésével és leolvasásával.

 

A MOBOT mind a hazai, mind a nemzetközi nyersanyag- és félkésztermékeket raktározó cégek számára nagy segítséget jelenthet a jövőben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció