Együttműködési megállapodást kötött a PMI Budapest, Magyar Tagozat és az Óbudai Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a PMI Budapest, Magyar Tagozat és az Óbudai Egyetem azzal a céllal, hogy elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket közös szakmai elképzeléseik megvalósítása érdekében együttesen mozgósítsák. 

A partnerek kiemelt feladatuknak tartják a szakmai együttműködés fejlesztését, a felsőoktatás gyakorlatorientáltságának biztosítását és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakmai tartalmak fejlesztését.

 

A PMI Budapest, Magyar Tagozattal kötött együttműködési megállapodással mindkét fél egyértelműen kinyilvánította azon törekvését, hogy szellemi, tudományos kapacitását, valamint oktatási és képzési tevékenységét a magyarországi projektmenedzsment szakma ismertsége és elismertsége érdekében egyesíti. 

 

Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes kiemelte, hogy a kezdeményezés valóságosan is a gyakorlatorientált képzést szolgálja. A PMI Budapesttel kötött megállapodás éppen ezért rendkívül hasznos az Egyetem számára. A szervezet oktatásban történő részvételét rendkívül fontosnak nevezte, hiszen a kooperáció révén a hallgatók számára nemcsak az elméleti tudást, hanem színvonalas gyakorlati képzési lehetőséget is biztosítani tudnak. A szerződésben foglaltak szerint a célzott szakirány indítása által kurzusokat is vezetnek majd, ezzel is erősítve a hiteles oktatást. A rektorhelyettes a pályázati és kutatási együttműködések jelentőségét is hangsúlyozta. A kooperáció számos eredményt hozhat a jövőben a PMI Budapest és az Egyetem számára egyaránt. 

 

Kremmer László MBA, CLC, PMP, a PMI Budapest, Magyar Tagozat elnöke úgy fogalmazott, hogy a megállapodás egy hosszú előkészítő munka egyik állomása. A kooperáció több éve működik már az Egyetem és a PMI Budapest, Magyar Tagozat között, a projektmenedzsment diplomamunkák értékelése, a zsűrizésben történő részvétel terén. Az idei évben nagy sikerrel szervezték meg a közös projektnapot, melyen 460 hallgató vett részt. Ez is bizonyította az Egyetem elköteleződését a szakma iránt, amit a PMI Budapest képvisel. Hozzátette, hogy a járvány miatt kialakult válsághelyzetben a Szervezet és az Intézmény is megtalálta a lehetőségeket a kutatásokban, képzésekben történő együttes részvétellel, illetve legutóbb különböző szakmai díjak közös odaítélésével. A PMI Budapestben alapvetően gyakorló projektvezetők dolgoznak, akik évek óta keresik az együttműködési lehetőséget az egyetemek akadémiai oldalával. Hangsúlyozta: a piacon hatalmas igény van a magasan képzett projektvezetőkre. A szakemberképzéshez eddig is minden lehetőség adott volt az Óbudai Egyetemen, a színvonal további emelésében nyújthat segítséget a PMI Budapest az együttműködés révén. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció