Dinamikusan növekszik a hazai légi forgalom

Közel háromszor több járatot kezelt a HungaroControl légiforgalmi szakszemélyzete a nyár első hónapjában, mint 2020 júniusában. A 2021-es adatok ugyan még jelentősen elmaradnak a 2019-ben mért rekordszámú gépmozgástól, de az elmúlt időszakban tapasztalt dinamikus növekedés egyértelmű jele annak, hogy a magyar légi navigációs szolgálat által felügyelt légterekben is megkezdődött a forgalom visszarendeződése.

2021 júniusában, a HungaroControl kezelte ellenőrzött légterekben – tehát a hazai és a koszovói magas légtérben, illetve a budapesti nemzetközi légikikötő közelkörzeti légterében – összesen 47 375 légi jármű közlekedett. Ez a gépszám ugyan mintegy 55 százalékkal elmarad a pandémia előtti év forgalmától, a 2020-as év nyári adataihoz viszonyítva közel 167 százalékos emelkedést jelent. 

 

A vizsgált hónapban a Koszovó feletti magas légtér forgalma bővült a legnagyobb ütemben – itt a 2020-ban mért járatszámnál négyszer több, összesen 7 324 gép biztonságos közlekedését segítették a magyar légi navigációs szakemberek. Nem sokkal maradt el ettől a hazai átrepülő forgalom, amely az említett periódusban több mint két és félszeresére duzzadt: júniusban kis híján 36 ezer repülőgép szelte át a magyar égboltot.

 

A budapesti nemzetközi repülőtér le- és felszálló forgalma 97 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, így a HungaroControl toronyirányítói 4 357 érkező és induló járat biztonságáért feleltek 2021 júniusában. A terminálforgalom különösen a labdarúgó Európa-bajnokság hazai rendezésű mérkőzései előtt és után ugrott meg. 

 

Rekordmértékű növekedést regisztrált a magyar légiforgalmi szolgálat a nem ellenőrzött légtér forgalmában is. A júniusi kisgépes repülések száma nemcsak a tavalyi év azonos időszakához képest nőtt, hanem a 2019 júniusában mért gépmozgásokat is meghaladja. A körzeti repüléstájékoztató részleg szakemberei az idei nyár első hónapjában 9 710 repülést segítettek, míg a tavalyi év azonos periódusában csupán 5 103, tavalyelőtt júniusban pedig 8 959 gép biztonságáért feleltek.

 

Az európai turizmus fokozatos újjáéledését már most jól láthatóan leköveti a légi közlekedés növekedése, az uniós digitális Covid-igazolvány bevezetése pedig újabb lendületet adhat a forgalom felívelésének.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció