Közösségi irodát nyitott Budapest belvárosában a Telenor

Desk in the city néven ötven fő befogadására alkalmas közösségi irodát nyitott az Astoriánál található budapesti üzletében a Telenor. A koncepció azokat célozza, akik rövid időre vonulnának irodai környezetbe egy könnyen megközelíthető belvárosi helyszínen. A Desk in the city-ben jelenleg bárki ingyenesen foglalhat helyet egy tetszőleges asztalnál vagy tárgyalót egy-egy órára. A helyszín lehetőséget biztosít az egyéni és csoportos munkavégzésre is. A szolgáltató gondoskodik a teljes üzlet rendszeres fertőtlenítéséről, valamint a helyszínen kihelyezett eszközökkel a munkaállomások egyénileg is fertőtleníthetők.

A 276 négyzetméteres Astoria shop a legnagyobb alapterületű Telenor-üzlet. Az üzlettér 2020-as felújításakor a Telenor úgy döntött, hogy egy részét újszerű módon, bárki – nem csak Telenor-ügyfelek – számára elérhető közösségi irodává alakítja. A mobiltársaság célja, hogy teret adjon azoknak a főleg online dolgozó embereknek – vállalkozóknak, szabadúszóknak, diákoknak, startuppereknek –, akik a belvárosban ingázva hasznosan szeretnék tölteni idejüket két programjuk között, vagy célzottan a Desk in the city-be szerveznének találkozót, interjút, elvonulós alkotói munkaórákat. Az iroda megoldás például azok számára is, akik vidékről érkezve, vagy a belvárostól messze eső irodájuk miatt keresnek megfelelő helyet ügyféltalálkozóhoz, egy könnyen megközelíthető, komfortos helyszínen. A Desk in the city közösségi terében foglalható munkaállomások mellett egy négy- és egy hatfős, valamint egy nagyobb, akár 17 fős zárt tárgyaló is foglalható.

 

 

A közösségi iroda a különböző méretű tárgyalókkal összesen 53 fő befogadására alkalmas. A foglalás idejére a Telenor biztosítja a kényelmes munkavégzéshez szükséges hozzávalókat: légkondicionálást, ergonomikus bútorokkal felszerelt irodateret, ingyenes Hipernet-hozzáférést, a tárgyalókban a kivetítéshez képernyőt, a közösségi térben pedig kávéautomatát. Gondoskodik a teljes üzlet rendszeres fertőtlenítéséről is, valamint a helyszínen kihelyezett eszközökkel a munkaállomások egyénileg is fertőtleníthetők. A Desk in the city-ben a munkaállomásokat és a tárgyalókat egy-egy órára lehet foglalni ezen a felületen.

 

 

A felújított üzletben nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy az ügyfelek és a közösségi iroda használói barátságos, hangulatos térbe érkezzenek. Ebben a természetközeli megoldások: a világos tér, a több mint 200 növény, 14 négyzetméter növényfal, valamint a fa felületek is segítenek.

 

A Telenor videósorozatában, a #Kibontó epizódjaiban a nézők közérthető és szórakoztató stílusban kapnak információt a szolgáltató munkatársaitól a mobiltechnológia világáról: telefonokról, applikációkról és kütyükről. A #Kibontó legutóbbi epizódja a közösségi irodát mutatja be: 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció