Bécsben nyit újabb programozóiskolát a Codecool

Hatodik oktatási központját nyitotta meg a napokban, és ezzel már négy országban van jelen a közép-kelet-európai régióban a magyar Codecool. A jól bevált oktatási módszert különböző bevezető pop-up programokkal népszerűsítik a most induló bécsi iskolában.

Magyarország, Lengyelország és Románia után Ausztriában, a bécsi Talent Gardenben nyitja meg hatodik oktatóközpontját a Codecool. Az augusztus végén ünnepélyesen felavatott helyszínen szeptember 20-án kezdődik az első bevezető kurzus. Egyelőre egy intenzív kedvcsináló programmal kezdenek: 5 nap, alig 50 euróért, kifejezetten a programozás népszerűsítésének szándékával. 

 

„Azt gondolhatnánk, hogy nyugaton kolbászból van a kerítés, több szinttel előttünk jár a digitalizáció, és tolonganak a képzésekre nyitott, tudatosan karriert építő fiatal felnőttek. Ez azonban koránt sincs így: ugyanolyan alaposan kell megdolgoznunk ezt a piacot is, ahogy más országokban tesszük: hitelesíteni kell a módszertant, bizalmat kell felépítenünk, víziót kell adnunk” – meséli az újabb iskolanyitásról Boda József, társalapító-ügyvezető.

 

Az osztrák gazdasági kamara becslése szerint jelenleg 24 ezer dolgozó hiányzik Ausztria IT-szektorából, elsősorban fejlesztői pozíciókból. Ennek a hiánynak a betöltését célozza a Codecool itt is, ahogy más országokban is, a már jól bevált módon. Legnépszerűbb kurzusuk, az állásgaranciás, egy éves intenzív, full stack junior programozóképzés október elején indul.

 

„Már a negyedik országban csináljuk végig ezt a bevezetési procedúrát, és minket is mindig meglep, hogy még ha némileg eltérő is a piaci környezet, mégis mennyire hasonlóak az emberek, a motivációik, az aggodalmaik” – mondja Boda. „Egy osztráknak ugyanúgy érték az állásgarancia, ugyanúgy fellélegzés az utólagos fizetési konstrukció. Akármennyire is digitalizált a minket körülvevő világ, ha a foglalkozásunkról van szó, óvatosak vagyunk és a biztonságot keressük, és kell egy lökés, ami a jövőálló karrier felé lendít minket.”

 

Ezért is döntött úgy az osztrák iskola csapata, hogy szeptemberben az 5 napon át tartó bemutatkozó képzéssel megtapasztalhatják az érdeklődők hogy milyen a Codecoolnál tanulni, és milyen érzés az első saját kódot megírni. A célok ambiciózusok, évi 300 tanuló képzését tervezi a Sigrid Hantusch-Taferner vezette bécsi leányvállalat. A célszám eléréséhez segítség lehet az az ösztöndíj is, amit kifejezetten a női jelentkezőknek kínálnak: közülük minden tizedik ingyen tanulhat, amennyiben jelentkezik az ösztöndíjprogramba.

 

A végzett juniorok elhelyezésével várhatóan Bécsben sem lesz gond, az első partnerrel, a Raiffeisennel már megszületett a megállapodás.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció