Elektromos autót csak szakértőtől!

Cipőt a cipőboltból, elektromos autót csak szakértőtől? Még szép! Sok előnye van annak, hogy valódi szakértőtől vásároljuk meg új kedvencünket. Számos dologban tud segíteni egy hozzáértő szakember. Valóban kényelmessé tudja tenni az új autónk beszerzését, és akár a későbbi szervizelését is. De nézzük is, hogy miért mondom ezt.

Lehetőségek Magyarországon

 

Míg Amerikában valószínűleg nem okoz gondot egy Tesla beszerzése, Magyarországon azért gondban lehetünk vele. A legközelebbi Tesla márkaképviselet Bécsben található, ami nem könnyíti meg a dolgunkat. Szerencsére már itthon is vannak olyan, szakértők által üzemeltetett kereskedések, melyek az elektromos járművekre szakosodtak. Például a készletről Teslákat értékesítő 101 EV Park, akiknél más gyártók autói is elérhetőek.

Használtat esetleg?

 

Persze, megérheti használtat venni. De ugyanekkora lutri is lehet, ismerve a robbanómotoros autóknál bevett óratekergetéseket. Ráadásul egy rosszul használt akkumulátor akár jelentős élettartam-csökkenést is elszenvedhetett, és még a kapacitása is jelentősen redukálódhatott. Ezek pedig nem túl jó előjelek. Illetve van még egy olyan tényező is, ami hátráltatja a használt elektromos járművek vásárlását. Ez pedig az ártartás, ugyanis ezek az autók elég jól tartják az árukat még évekkel később is. Persze ez egyre kevésbé lesz gond (vásárlói szemszögből), mert szép lassan nőni fog a kínálat, ami lejjebb viszi az árakat.

 

Elektromos autót csak szakértőtől!

 

Ha tehát olyan e-autót szeretnél, amely minden szempontból megfelel, akkor marad a szakértő kereskedőtől való vásárlás. Ez tiszta sor: bemész, kikéred a véleményüket, összegyúrod a tiéddel, eldöntöd, melyik legyen, majd megveszed. És már gurulhatsz is haza, igaz? Végül is leegyszerűsítve igen. De azért átugrottunk pár lépést.

 

Ha kereskedőtől vásárolsz, akkor tudsz akár hitelre, lízinggel is vásárolni. Ez pedig jól jöhet, mert nem mindenkinek van kéznél “felesleges” 10-20 milliója zsebben. Persze ha van, az csak jó, és megkönnyíti mindenki dolgát, de azért ez nem annyira jellemző. Ha pedig nincs, akkor a kereskedőtől akár részletes egyedi finanszírozási ajánlatot is kaphatsz, elég jó feltételekkel.

 

Intéznek neked mindent, de tényleg mindent, neked igazából csak alá kell írnod a papírokat. Nem csak az esetleges hiteled intézik, hanem ennél sokkal többet. Valóban teljes körű ügyintézésben lehet részed, ha emellett döntesz, és nem háztól veszed a Tesládat.

 

Ráadásul akár vásárlás előtt ki is próbálhatsz bizonyos, raktáron lévő modelleket. A fent már egyszer említett 101 EV Parknál például Tesla Model 3-akat vásárolhatsz akár készletről is. Előtte pedig ki is bérelheted őket, hogy eldöntsd, melyik altípust szeretnéd. Így biztos nem lősz mellé, és azt fogod kapni, amire számítottál (amit leteszteltél).

 

Hogy biztos legyen a választás: a kereskedőknél nem csak tudás, saját szervizháttér is lehet, ami fontos!


 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció