Az 50 legjobb magyar startupot keresi a Startup Világbajnokság Budapesten

Áprilisban Magyarországra érkezik a világ egyik legnagyobb startup versenye a Startup World Cup. A győztes projekt Amerikában mutatkozhat be az 1 millió dolláros díjazású döntőben, miközben a budapesti elődöntőn eldől a hazai 10 legjobb startupnak járó cím is.

A pandémia enyhülésével egyidejűleg az innovációs rendezvények is hamarosan újra indulnak. Ennek a pozitív változásnak a jelei már láthatóak a magyarországi konferenciák és startup versenyek világában. Két kihagyott év után 2022 első nagy startup eseményét, a Startup World Cup-ot, április 27-én rendezik meg. A Pegasus Tech Ventures által támogatott versenyt több mint ötven országban szervezik meg már évek óta. Az idei évben a POZI.io partnerségében Magyarországra is ellátogat a világ egyik legnagyobb befektető cégének megmérettetése.

 

A POZI.io és a Pegazus Tech Venture izgalmas versenyre invitálja a magyar startupokat. A tavaszi szezon nagy eseményének ígérkezik az a rendezvény, amely győztese Amerikában mérheti össze a tehetségét a világ legjobbjaival. A tét egy jelentős amerikai befektetés, amely belépő jegy lehet a tengerentúli piac meghódításához.

 

A Startup Világbajnokság budapesti fordulójára az 50 legjobb hazai projekt közül választják ki a befektetők, a támogatók és a nemzetközi startup világ képviselői a legjobb 10-et. A budapesti eseményen egy pitch verseny keretében alakul ki majd a végleges sorrend. A győztes San Franciscoban a döntőben prezentálhat, míg a második és harmadik helyezett is belépési lehetőséget nyer az amerikai eseményre.

 

 

A nem mindennapi versenyre már jelentkezhetnek a projektek a POZI.io oldalán, ahol a felkészülésben is segítséget kaphatnak. A tervek szerint a jelentkezést március 15-én zárják a szervezők. A budapesti rendezvényre kvalifikált csapatokat április 14-ig értesítik a szervezők.

 

A Startup Világbajnokság világszerte erős szakmai programot kínál, ezért a budapesti eseményre is érdemes lesz akár nézőként is személyesen ellátogatni. Kovács Roland a POZI.io CEO-ja szerint a rendezvény minikonferenciaként és networking eseményként is jó lehetőséget kínál a téma iránt érdeklődőknek.

 

„Amikor megterveztük eseményt, arra koncentráltunk, hogy ne csak a győztesek, hanem minden résztvevő és érdeklődő elégedetten távozzon majd a Startup Világbajnokság budapesti fordulójáról. Az elmúlt években kimaradt kapcsolatépítő rendezvényeket szeretnénk egy komoly téttel rendelkező versennyel kombinálni. Az 1 millió dolláros amerikai befektetés lehetősége csak hab a tortán, ha megtalálhatjuk egy helyen a legjobb 50 magyar startupot. Azt gondolom, hogy a legjobbak nem csak a hazai befektetők figyelmére tarthatnak számot. A POZI.io nemzetközi partnerei is képviseltetik majd magukat a versenyen. Így azok is esélyt kaphatnak akár egy nagyobb befektetésre is, akik nem a legjobb három között zárják a versenyt.”    

 

A budapesti szervezők szoros együttműködésben dolgoznak az amerikai konferencia rendezőivel, akik hagyományosan nagy rendezvényt terveznek, ismert startup szereplőkkel, népszerű előadókkal és 2500 befektetővel. Az amerikai Pegasus Tech Ventures csapata azt reméli, hogy szeptember 30-án San Francisco-ban a régi fényében tudják megszervezni a döntőt és az azt előkészítő két napos konferenciát, ahol idén már a magyar döntős is bemutatkozhat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció