Holló Márta lesz a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója

Holló Mártát nevezték ki a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatóságának élére. A szakember április 4-től irányítja a Magyar Telekom teljes vállalati külső és belső kommunikációját, így a vállalati PR és belső kommunikációs stratégiai fókuszok meghatározásáért, megvalósításáért, illetve a sajtó- és médiakapcsolati tevékenységért fog felelni. 

Holló Márta 25 évet töltött a médiában, alapító tagja és főszerkesztője volt az RTL Klub napi magazinműsorának, a Fókusznak, majd 2017-től az ATV Híradóját és reggeli közéleti műsorát, a Startot vezette. Diplomáit a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós szakán (osztályvezető Vitray Tamás és Horváth Ádám), a József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, valamint a CEU Business School EMBA képzésén szerezte. Tudását 2016-ban Executive MBA diplomával bővítette és az elmúlt 10 évben a televíziós munka mellett tanácsadóként segítette több hazai és nemzetközi vállalat kommunikációját. 

 

Holló Márta a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatójaként április 4-től a vállalati külső és belső kommunikációs tevékenységeket fogja irányítani, felelve a vállalati PR és belső kommunikációs stratégiai fókuszok meghatározásáért, megvalósításáért, illetve a sajtó- és médiakapcsolati tevékenységekért.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció