A beszerzési marketing mentheti meg a cégeket a válságban

Eddig is fenyegetett a hiánygazdaság, de az orosz-ukrán háború, az EU és az egész világ által bevezetett gazdasági szankciók hatására ez a félelem egyre inkább valósággá válik. Eddig a vállalkozásoknak az értékesítési tevékenységükre kellett nagyobb figyelmet, költséget, időt szánniuk,  azaz vevőszerzési marketingtevékenységet végezniük. Az új trend, hogy a cégeknek a beszerzést támogató marketing tevékenységét kell megerősíteniük. Részben megfordul a gazdasági világ, soha nem volt olyan fontos az hogy hatékony legyen a beszerzés. A beszerzési marketing gyerekcipőben jár Magyarországon, de annak, aki időben kapcsol, ez segíthet csökkenteni a krízis hozta nehézségeket.

Még fel sem épültünk a koronavírus okozta egészségügyi és gazdasági válságból, az éppen csak meglóduló gazdaság máris megtorpant. Most az orosz-ukrán háború okoz globálisan termeléskiesést, gyárleállásokat, likviditási problémákat, a szomszédban zajló konfliktus időben elhúzódását pedig Európa is már most megszenvedi, hiszen a globális ellátási láncok és a gyártás is akadozik. Ennek következményei az ellátási nehézségek és az árak drasztikus emelkedése. Most már nem csak az energiahordozók árait érinti a növekedés, hanem a fogyasztási cikkek és az alapanyagok, termelési eszközök és a logisztikai szolgáltatásokét is.

 

Marozsák Szabolcs, a Clientfactory – egy beszerzési marketingre specializálódott ügynökség – vezető tanácsadója emlékeztetett arra, hogy a vállalatok működési költségei jelentősen, akár háromszorosára-tízszeresére  is növekedhetnek. De hamarosan nem is az lesz a kérdés, hogy mennyiért lehet beszerezni termékeket, hanem az, hogy hol lehet még hozzájutni ezekhez. 

 

Hozzátette, hogy átalakulóban vannak a beszerzési csatornák, például 2022 januárjától az oroszok korlátozták a faipari termékek exportját, ezért Magyarországra most Fehéroroszország és Lengyelország felől érkezik a fa, magasabb fuvarozási költségeket róva ezzel a magyar vállalatokra. Már most hiány keletkezett az Ukrajnából is érkező raklapokból és csomagolóanyagokból, amit a skandináv, német vagy balti országok faanyagaival nem lehet pótolni. De jelentős nyomás alatt áll az acélipar is, ezen keresztül az építőipar is, hiszen Oroszország és Ukrajna a nemzetközi acélkereskedelem 10 százalékát biztosítja. Kína és India ugyan segíthet az ellátási problémák megoldásában, az alapanyaghiány már most vissza köszön az árakban. Mindeközben a műanyaghulladékok újrahasznosításával foglalkozó vállalkozások életét a feldolgozható műanyag beszerzése nehezíti – emelt ki néhány gyakorlati példát a tapasztalatai alapján.

 

„A háború felgyorsította azt a folyamatot, hogy az eddigi jól bevált beszerzési források megcsappannak. Ez egyrészt azt is jelenti, hogy szűkülnek a lehetőségek, másrészt a fennmaradó beszállítóktól még többen akarnak majd vásárolni. Ha például a rendelkezésre álló száz forrásból 20 megszűnik, akkor annak a húsznak a vevői is a maradék nyolcvan céget kezdik el ostromolni. De mivel az ő beszerzési kapcsolataik is hasonló helyzetbe kerülnek, ezért számukra ennek a megnövekedett keresletnek a kiszolgálása szinte lehetetlen feladattá duzzad” – mutatott rá a Marozsák Szabolcs.

 

Eddig csak a cégek töredéke foglalkozott beszerzési marketinggel

Tehát eddig a vállalatoknak a marketingre költhető erőforrásaikat elsősorban a vevőszerzésre, termékeik értékesítésére  kellett elsősorban fordítaniuk, de ez most megfordul, a beszerzésre kell jobban koncentrálniuk, tulajdonképpen a cégeknek el kell magukat adniuk, mint jó vevő!

 

A szakember tapasztalatai szerint a beszerzési marketinget jelenleg a magyar vállalatok elenyésző töredéke használja csak, pedig az életben maradáshoz és a válságból való kilábaláshoz ez elengedhetetlen lesz az elkövetkező időszakban.

 

„Még ha az orosz-ukrán konfliktus meg is oldódik, hónapokba, akár évekbe is telhet, mire talpra áll a két ország gazdasága. Arra egyszerűen nem lehet alapozni, hogy az elmúlt hónapokban megszakított üzleti kapcsolatok újjáéledjenek, mert nincs rá reális esély a közeljövőben. A cégeknek változtatniuk kell a hozzáállásukon, és erősíteni kell a gondolatot: elsősorban mi akarunk beszerezni a forrásoktól, nem ők akarnak eladni nekünk” – hívta fel rá a figyelmet.

 

A Clientfactory szakértői akár a beszerzési források megtalálásának teljes folyamatát képesek átvállalni a vállalkozásoktól a piackutatástól a kapcsolatépítésen át a médiamegjelenésekig, a közösségi oldalakon futó és e-mailes kampányokig számtalan eszközzel tudja garantálni, hogy megtalálja a még szállítani képes partnereket a beszerzők számára. Itt van tehát az ideje a váltásnak, még idejében vannak a cégek, hogy átálljanak erre a gondolkodásmódra, beindítsák, vagy fejlesszék beszerzési marketing tevékenységüket, ezzel növeljék beszerzési forrásaik számát, illetve olyan új kapcsolatokat alakítsanak ki, amelyek csökkenthetik a beszerzési nehézségekből származó problémáikat. Ehhez érdemes szakértő partnert keresni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció