A MAN és az ABB E-mobility felpörgeti az elektromobilitást

A MAN Truck & Bus az egykori berlini Tempelhof Repülőtér helyén, Dr. Volker Wissing digitalizációért és közlekedésért felelős német szövetségi miniszter jelenlétében először mutatta be a nyilvánosság előtt a hamarosan sorozatgyártásba kerülő elektromos meghajtású kamionjának prototípusát. 

A 2024-ben piacra kerülő úttörő jelentőségű elektromos haszongépjármű különleges műszaki jellemzője, hogy alkalmas lesz a jövő technológiájával végzett megawatt nagyságrendű töltésre. Az elektromos járművek töltési megoldásainak vezető globális szolgáltatójaként az ABB E-mobility a következő három évben mindent megtesz azért, hogy a megatöltés technológiáját a piaci érettség megfelelő szintjére emelje. Ezért a MAN és az ABB E-mobility most felpörgeti az elektromobilitás megvalósításának következő szakaszát, hogy a távolsági szállítást végző nehéz tehergépjárművek által megtehető napi távolság elérje a 600-800 km-t. Ráadásul a két cég elektromobilitás melletti határozott kiállása világosan jelzi, hogy az iparág készen áll a továbblépésre, és most a jogalkotókon a sor, hogy kialakítsák a zéró kibocsátású közúti árufuvarozás szakmapolitikai keretrendszerét.

 

 

„Klímacéljaink elérése érdekében meg kell valósítanunk a közúti áruszállítás dekarbonizálását. Most tehát elsősorban a klímabarát haszongépjárművek piaci felfuttatására és a megfelelő, nagy teljesítményű töltő infrastruktúra fejlesztésére összpontosítunk. Az elektromos kamionok nagy teljesítményű töltése kapcsán a német A2-es autópályán jelenleg megvalósuló és általunk is támogatott projekt fontos tanulságokkal szolgál. Most az a lényeg, hogy rövid időn belül minél több e-kamion jelenjen meg az utakon. A MAN és az ABB közötti partnerség azt mutatja, hogy jó úton járunk” – mondta a digitalizációért és közlekedésért felelős szövetségi miniszter, Dr. Volker Wissing.

 

 

Miközben a miniszter egy tesztvezetés erejéig beült a MAN elektromos kamion volánja mögé, Alexander Vlaskamp, a MAN Truck & Bus vezére azt hangsúlyozta, hogy a járműtöltő infrastruktúra bővítésének felgyorsítása az egyetlen módja annak, hogy a szállítás fejlődése mellett a klímacélok is megvalósuljanak. Arra is rávilágított, hogy a jövő karbonmentes haszongépjármű-flottái kapcsán a MAN az alacsony üzemeltetési költségek és a legkedvezőbb általános energialábnyom miatt részesíti előnyben az akkumulátorról működő elektromos hajtásláncokat. „A Traton Csoport tagjaként jelenleg is részt veszünk egy olyan vegyesvállalatban, amelyet iparági partnereinkkel egy Európa-szerte legalább 1.700 zöld elektromos töltőpontból álló nagy teljesítményű nyilvános töltőhálózat fejlesztésére és működtetésére hoztunk létre” – tette még hozzá Vlaskamp.

 

Ahhoz, hogy a MAN 2024-ben piacra kerülő elektromos kamionja valóban képes legyen megtenni napi 600-800 km-t, már most ki vannak építve benne a jövőbeli megatöltő rendszerek használatának műszaki előfeltételei. Az ABB E-mobility a töltési megoldások vezető globális szolgáltatójaként arra törekszik, hogy mihamarabb piacra dobjon hasonló töltő rendszereket.

 

 

„Célunk minden területen előmozdítani az elektromobilitást. Az ABB E-mobility hosszú évek óta dolgozik a megfelelő teljesítmény-szabványelőírások kialakításán. A megawatt nagyságrendű töltés biztosításához 1000 V feletti új villamosenergia-technológiára lesz szükség, és ezen a teljesítményszinten, illetve a felhasználás előrelátható eseteiben elengedhetetlen a rendszerszintű elektromos biztonság és a megbízhatóság. Szolgáltatóként az ABB E-mobility tökéletesen alkalmas az ilyen kihívások leküzdésére, hiszen meglévő technológiáinkra támaszkodva jelentősen fel tudjuk gyorsítani a kutatás-fejlesztést. Közös törekvésünk, hogy három éven belül piacra lépjünk ezzel az új technológiával. Korábban a fejlesztésnek ezek a szakaszai gyakran sokkal tovább tartottak” – mondta Frank Mühlon, az ABB E-mobility vezérigazgatója.

 

A megatöltő technológia bevezetése szempontjából a kötelezően alkalmazandó egységes szabvány kidolgozása ugyancsak elengedhetetlen. Ezúttal Németország határozhatja meg a referenciaértékeket: több mint 20 ipari és tudományos partner – köztük a MAN és az ABB – dolgozik a nagy teljesítményű töltési projekt (német rövidítéssel: „HoLa”) megvalósításán, melyet a német kormány finanszíroz, és a világ első megatöltő projektje. Az A2-es szövetségi autópálya mentén négy helyen két nagy teljesítményű töltőpont épül megawatt töltőrendszerrel (MCS). A tervek szerint a projekt az egész országot lefedő hálózat alapjául szolgál majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció