Jövőt idéző válaszok egy gyorsan változó világ kihívásaira: megnyílt a FutureZone3.0

A virtuálisan és fizikailag is megtapasztalható bemutatóterem mellett innovációs- és tudásközpontként működik a hivatalosan tegnap elrajtolt FutureZone3.0 a Magyar Telekom székházában. A T-Systems és a Cisco 12 éves együttműködésének fő célja a legizgalmasabb technológiák megoldás-orientált integrációja egy felhőalapú és a konnektivitásra építő világban.

Új szintre lépett a T-Systems Magyarország és Cisco által 2010 nyarán elindított FutureZone. Jól mutatja a Cisco innovatív, legmodernebb technológiáin alapuló kezdeményezés úttörő jellegét, hogy fókuszterületei között már bő egy évtizeddel ezelőtt megtalálható volt a felhőalapú környezetben megvalósított kommunikáció, a távmunka megkönnyítése, vagy az IT-biztonság.

 

„A különböző technológiák integrációjának szándéka már a FutureZone első, a T-Systems jogelődjeként ismert KFKI Rendszerintegrációs Zrt. Hun utcai telephelyén megvalósított változatánál is jelen volt, és azóta is elkíséri ezt a kezdeményezést” – idézte fel a kezdeteket Dalos Ottó, a Cisco ügyvezető igazgatója. Emlékeztett rá, hogy a két cég, illetve jogelődjeik együttműködése is hasonló szellemben indult a vezetékes internetszolgáltatás magyarországi kiépítésének nyitányával párhuzamosan: a Cisco kifejezetten IP-alapú termékfejlesztéshez állított fel csúcstechnológiás labort 2001-ben a Matávnak, hogy az internetes technológiákkal kísérletezhessen közös kiválósági központjukban.

 

 

„A kezdetek óta rendkívül szoros az együttműködésünk a Cisco Systems Magyarországgal, aminek középpontjában ügyfeleink állnak, együttes erővel biztosítjuk számukra a legújabb, innovatív technológiák élvonalát.” – mondta el Gonda Gábor, a Magyar Telekom Vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. Hasonló koprodukcióban jött létre a T-Systems Magyarország Budafoki úti irodaházában a FutureZone2.0, ebben – az egyre népszerűbb cloud technológiák gyakorlatba ültetése mellett – a hálózati sérülékenységek kezelésével, és az e-health és az energiamenedzsment új lehetőségeivel is kiemelten foglalkoztak.

 

Az idén 21. évfordulójához érő együttműködés aktuális eredménye a FutureZone3.0. Noha alapfeladatát tekintve ez egy, a technológiai újítások bemutatására szolgáló, látványelemeiben letisztult, háttérinfrastruktúrájában a kor elvárásainak maximálisan megfelelő környezet, valójában ennél sokkal több. „Egyszerre szeretnénk exkluzív találkozási pontként, valamint innovációs- és tudásközpontként működtetni, amelyben a Cisco és a T-Systems szakértői már a jövő technológiáin gondolkoznak” – fogalmazott a megnyitón Gonda Gábor, aki szerint az üzleti és technológiai középpont megteremtése egyértelmű elvárásként fogalmazódott meg a folyamatosan megújuló iparági trendek és az ezekkel együtt változó ügyféligények eredőjében.

 

 

A szoftveralapú megoldások széles tárházát felvonultató új bemutatótérben testközelben mutatják az ügyfeleknek és a partnereknek a T-Systems Cisco-val közösen kialakított technológiai újításait, akár virtuálisan is. Utóbbi nemzetközi ambíciókat is tartogat a kezdeményezésnek, amelyet software defined networking (SDN) tudásközpontként is használni szeretnének. A vállalati hálózatok új evolúciós lépcsője nem csupán dinamikusabb és hatékonyabb konfigurálást tesz lehetővé a jobb hálózati teljesítmény és a megbízhatóbb felügyelet érdekében, hanem a felhőalapú megoldásokhoz is könnyebben alkalmazkodik, mint a hálózatkezelés hagyományos eszközei. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció