Elit informatikus alapképzést indít a Széchenyi István Egyetem

A hallgatói kiválóság fejlesztését előtérbe helyező, hat féléves, magyar nyelvű, nappali alapképzésben megvalósuló programtervező informatikus szakot indít idén szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetem. A képzés a szoftverfejlesztés és a modellezés tárgykörében projektorientált oktatást, céges munkatapasztalat szerzését, valamint nemzetközi projektekben való részvételt is kínál. A hallgatók a mesterséges intelligenciától egészen a digitális molekuláris orvosbiológiáig szerezhetnek korszerű ismereteket, valamint nemzetközileg is értékes diplomát.

Dr. Horváth Zoltán professzor, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja, mutatta be a 2023 szeptemberében induló programtervező informatikus képzést a győri középiskolák igazgatóinak. Mint mondta, céljuk vezető ipari és nemzetközi kutatási szintű informatikai alap- és mesterképzés működtetése Győrben. Ennek érdekében indítják el a hallgatói kiválóság növelésére összpontosító alapszakot, amelynek során modern digitális ipari munkatapasztalatot, egyúttal nemzetközi projekt- és publikációs tapasztalatot szereznek a jelentkezők. A képzés fókusza erős matematikai alapok és szoftverfejlesztési ismeretek oktatása mellett a mesterséges intelligenciára, a kiberbiztonságra, a szuperszámítógépek programozására és további digitális témakörökre terjed ki. A szabadon választható kurzusok témái a molekuláris orvosbiológia, illetve az ipari matematika, modellezés, szimuláció és optimalizáció. 

 

Dr. Horváth Zoltán professzor, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja, a képzés szakfelelőse dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöke és dr. Kovács Zsolt, az egyetem kancellárjának részvételével mutatta be a 2023 szeptemberében induló programtervező informatikus képzést. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Erős, magas presztízsű szakot indítunk, ahová a legjobb és a legmotiváltabb fiatalok jelentkezését várjuk. A képzés célja, hogy a hallgatók elsajátítsák a modern szoftverfejlesztés technológiáját, a számítógépes modellezés informatikai eszközeit annak érdekében, hogy ezeket ipari, céges és kutatási környezetben egyaránt alkalmazni tudják” – fogalmazott a dékán. Mint mondta, az oktatói gárda is a magas minőségről árulkodik, hiszen olyan szakemberektől tanulhatnak a fiatalok az egyetem országosan és nemzetközileg is elismert oktatói mellett, mint például dr. Friedler Ferenc professzor, aki a Stanford kutatási listán is szerepel, dr. Benczúr András, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) mesterséges intelligencia laborvezetője vagy dr. Peták István, az Oncompass európai innováció díjas digitális molekuláris biológiai cég alapítója. A nívós szakembergárda mellett kitűnő vállalati partnerek járulnak hozzá a képzés sikeréhez.

 

A programtervező informatikus képzés a hallgatói kiválóság növelésére összpontosít. (Fotó: Májer Csaba József)

 

Az új szakon előnyben részesítik a projektorientált oktatást, a cégektől kapott feladatok megoldását, az eredmények írásbeli és szóbeli bemutatásának gyakorlását. A képzésben részt vevők nemzetközi projektekhez is csatlakozhatnak, melynek során a stuttgarti, a strassburgi és a torinói egyetemek csapataival dolgozhatnak közösen. „A fiatalok eredményessége érdekében még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a középiskolákkal, tehetségprogram keretében motiváljuk a diákokat. Python-kurzust tervezünk számukra képfeldolgozási és autonóm járműves alkalmazásokkal, matematikai felkészítőt, a gépi tanulás alapjait, laborméréseket, igény esetén egyéb szakköröket is kínálunk a középiskolásoknak” – emelte ki a dékán.

 

A képzésről bővebb információk itt érhetők el. Az új szak a felvi.hu oldalon a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató hivatalos kiegészítésében lesz elérhető, várhatóan január végén.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció