Taroltak az angol nyelvű képzések a Corvinusra jelentkezők között

Összesen több mint kétezren jelölték első helyen a Corvinus Egyetem angol nyelvű képzéseit az idei felvételi eljárás során. Angol nyelvű képzésekre így csaknem 50 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma. Népszerűek az idei évben először, kizárólag a Corvinuson elérhető szakok is, összességében emelkedett a jelentkezők száma a Corvinuson is.

A Budapesti Corvinus Egyetem által nyújtott minőségi oktatás idén a tavalyinál is több jelentkezőt vonz az Oktatási Hivatal által kiadott adatok alapján. A legtöbben az országosan is legnépszerűbb Gazdálkodási és menedzsment alapszakon tanulnának, angol nyelvű verziójára idén közel 30 százalékkal többen jelentkeztek első helyen, mint tavaly. Az angol nyelven elvégezhető Nemzetközi gazdálkodás szak a második legnépszerűbb terület, ezt 11 százalékkal jelölték többen 2022-hez képest. Kiemelkedően nőtt az angol nyelvű Nemzetközi tanulmányok alapképzés népszerűsége is: 20 százalékkal emelkedett az itt diplomázni kívánó diákok száma.

 

Az egyetem két új, idén először induló angol nyelvű alapképzését, amely Magyarországon csak a Corvinuson érhető el, szintén sokan választották: a Filozófia, politika, gazdaság szakra és az Üzleti adattudományra több száz jelentkezés érkezett.

 

„A számok jól mutatják: megvan a fogadókészség a jelentkezők részéről az egyetemi modellváltáskor megfogalmazott fő céljainknak, köztük a nemzetköziesítésnek és a minőségi képzési portfóliónak. Örülök, hogy a Corvinus folyamatosan megújuló, minőségi választási lehetőséget tud nyújtani a tehetséges diákoknak. Képzéseinken a mennyiségi elv helyett a minőséget helyezzük előtérbe, nemzetközi környezetben, kiscsoportos oktatással” – mondta el a jelentkezési adatok kapcsán Anthony Radev, a Corvinus elnöke.

 

A Corvinus mesterszakjai közül továbbra is a Vezetés és szervezés képzés a legnépszerűbb, az angol nyelvű képzési formára 35 százalékkal nőtt meg a jelentkezési arány. A Corvinus idén több új, egyéves angol nyelvű mesterszakot is hirdet, a legnépszerűbb a Marketingstratégia és innováció.

 

„Képzéseink kétharmada ma már angolul zajlik. Idén a tavalyihoz képest 50 százalékkal többen választották első helyen ezeket a szakokat, ami azt tükrözi, hogy jelentős az igény a külföldi egyetemek nyújtotta lehetőségek itthoni elérésére. Mesterszakkínálatunkat az első magyar egyetemek között tettük rugalmasabbá a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően: négy, eleve egyéves képzésünk van, illetve négy olyan kétéves képzésünk is választható, amely akár egy év alatt is elvégezhető. A jelentkezési számok igazolják az új struktúra létjogosultságát” – hangsúlyozta Takáts Előd, a Corvinus rektora.

 

A Corvinus stratégiai célja, hogy 2030-ra a kelet- és közép-európai régió piacvezető egyetemévé váljon a gazdaság- és társadalomtudományok területén. Ehhez évről évre egyre több angol nyelvű képzést indítanak, nemzetközileg elismert oktatókat szerződtetnek és a kutatói, publikációs teljesítményt is számottevően növelik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció