A Raben Group is jelen lesz az idei Transport Logistic kiállításon

2023. május 9-12. – ezt a néhány napot az egész logisztikai szektor jó előre bejegyezte már a naptárába. Ekkor rendezik meg ugyanis Münchenben a Transport Logistic 2023 kiállítást, a világ egyik legjelentősebb ilyen tematikájú szakmai eseményét. „We Connect Europe“ szlogenje jegyében a Raben Group legújabb piaci ajánlatai mellett „zöld“ üzleti szemléletének bemutatására is nagy hangsúlyt fektet a standján.

A világjárvány által kikényszerített hosszú szünet után – 2021-ben nem a hagyományos formában rendezték meg a Transport Logistic kiállítást – a cégek és ügyfeleik végre újra személyesen találkozhatnak a müncheni vásárterületen, hogy új kapcsolatokat építsenek, megosszák egymással a tapasztalataikat és megvitassák az iparág helyzetét. A felfokozott várakozás nem véletlen: ebben az ágazatban négy esztendő egy egész évszázadnak tűnik, különösen a mai gyorsan változó politikai, társadalmi és gazdasági körülmények között.

 

A Raben Group ezúttal is szeretettel invitálja vendégeit az A5 csarnok 402-es kiállítóhelyére, ahol négy napon át több mint 60 szakértő áll a látogatók rendelkezésére. Az érdeklődők a We Connect elnevezésű részlegen megismerkedhetnek a holland logisztikai szolgáltató kiterjedt nemzetközi összeköttetéseivel. A Raben tevékenységének szintén fontos része a szerződéses logisztika, amely átfogó megoldásokat kínál nemcsak az áruk tárolására, hanem egész sor úgynevezett értéknövelő szolgáltatásra is, többek között áruk összecsomagolására, együttes gyártására vagy az e-kereskedelmi szegmensre szabott munkafolyamatokra. A kiállítótér ezen része a We Innovate nevet viseli majd. A kihelyezett érintőképernyőkön elérhetővé válnak a Raben Group szolgáltatásai a weboldalon keresztül. Ezenfelül a látogatók a cég munkatársai segítségével kipróbálhatják a myRaben nevű ügyfélplatformot is. Ami kiemeli a vállalatot a mezőnyből: „People with Drive“, azaz egy csapat, amely gyorsan és rugalmasan reagál az ügyfelek igényeire, a kényelmes és felhasználóbarát szolgáltatást lehetővé tévő IT-eszközök, valamint a fenntartható üzleti szemléletben megnyilvánuló felelősség a környezet iránt – ezt járja körül a stand We Care nevű részlege.

 

 

„Nagy várakozásokkal tekintünk a vállalkozóinkkal, a partnereinkkel és más vállalatok képviselőivel való találkozás elé. Sok minden változott a legutóbbi kiállítás óta. Az Európában és világszerte tapasztalható nehéz helyzet ellenére a cégcsoportunk dinamikusan növekedett, akvizíciókat és beruházásokat hajtottunk végre, valamint új nemzetközi összeköttetéseket teremtettünk Európában“ – mondta Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója. – „A piacon egyértelműen megkülönböztet bennünket a zöld üzleti szemlélet, és az a csapat, amelynek köszönhetően valódi emberarcú logisztikát és egyedi igényekre szabott szolgáltatásokat kínálunk. Szeretettel várunk mindenkit a standunkon, hogy a közös jövőbeli terveinkről beszélgessünk.“

 

A stand koncepciója tükrözi a Raben Group filozófiáját – egy holland gyökerű vállalatét, amelynek történelme több mint 90 éve íródik, ugyanakkor fejlesztés-orientáltan működik, emberközpontú logisztikai szolgáltatást kínál, nem utolsósorban elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Ennek a leképezése a minimalista, nyugodt dizájn, amelyben az uralkodó fehér színt természetes mohából készült zöld dekoráció egészíti ki. A nagy gondossággal és ergonómiai ismeretekkel megtervezett tér üzleti találkozók és elmélyült beszélgetések méltó helyszíne lesz.

 

A Raben Group idén hatodik alkalommal vesz rész a Transport Logistic kiállításon. Az idei év egyben a rendezvény 45. évfordulója is. A szállítmányozás, a logisztika, az informatika és az ellátási lánc iparág számára szervezett müncheni seregszemle mindig is rendkívül népszerű volt – a legutóbbi alkalommal, 2019-ben a kiállítók száma 10 százalékkal haladta meg az előzőt, a standok első alkalommal tíz teljes csarnokot töltöttek meg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció