Jelentős büntetéseket kockáztatnak az uniós kibervédelmi irányelvtől eltérő hazai vállalkozások

Pár hét, és elkezdik nyilvántartásba venni azokat a hazai cégeket, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Akár az árbevétel 2 százalékára is büntethetik azokat a társaságokat, ahol nem készülnek fel időben az IT-biztonsági incidensek kezelésére, sőt el is tilthatják az irányítástól a szabálysértő szervezetek vezetőit. 

Idén januárban lépett hatályba a NIS2 irányelv, amit az Európai Unió tagállamainak 2024-ig át kell ültetniük saját jogrendszerükbe, hogy hatékonyan vehessék fel a küzdelmet a látványosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a legalább 50 főt foglalkoztató vagy a 10 millió eurót meghaladó éves árbevétellel rendelkező cégekre, valamint minden olyan szervezetre vonatkoznak, amely az EU gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen funkciót látnak el. Ilyen kritikus ágazatnak számít az energetika, a közlekedés, az egészségügy, az ivóvíz, a szennyvíz és a hírközlési szolgáltatás, a kihelyezett ICT szolgáltatások, az űrkutatás, valamint a digitális infrastruktúra is. Ugyancsak a kiemelt tevékenységek közé került a postai és futárszolgálat, az élelmiszerelőállítás, feldolgozás és forgalmazás, a kutatás, a hulladékgazdálkodás, a vegyszerelőállítás és forgalmazás, valamint a digitális szolgáltatás. 

 

ey.com

 

Magyarországon 2024. január elsejétől kezdik nyilvántartásba venni az érintett szervezeteket. A szóban forgó vállalkozásoknak június 30-ig be kell jelentkezniük a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál, ahol október 18-án el is indul az ellenőrzési folyamat. A szabályozás feltételeinek 2024. december 31-ig kötelező megfelelniük a cégeknek, valamint ki kell jelölniük egy auditort, aki 2025 végéig lefolytatja az első, NIS2 szabályozásnak megfelelő kiberbiztonsági átvilágítást. 

 

„Éves árbevételük akár két százalékát is kifizethetik büntetésként azok a cégek, ahol 2025-ig nem készülnek fel az online betörési kísérletek megakadályozására. Ez nem csupán több millió eurós költséget jelenthet a szabálysértő vállalatnak, de még a vezetőket is eltilthatják a működéstől” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője. A szakember hozzátette, hogy társaságok számára komoly előkészülettel jár, hogy megfeleljenek a NIS2 követelményeknek, hiszen többek között szükség van a kiberbiztonsági hiányosságokat feltáró GAP analízisre, információbiztonsági irányítási rendszer kiépítésére, beszállítói auditokra, adathalász-, illetve kibertámadás-szimulációra is, ami komplex megközelítést igényel.

 

A NIS2 irányelv elvárásainak megfelelően az értintett cégeknek ki kell alakítaniuk az információbiztonsági irányítási rendszerhez kapcsolódó adminisztratív, logikai és fizikai védelmi intézkedéseket is, valamint egyértelműen meg kell határozniuk a biztonsági vezetők, valamint a felhasználók felelősségét. Az uniós szabályozás ugyancsak elvárja, hogy társaságok garantálják az üzletmenet folytonosságát, ellenőrizzék a beszállítókat, képzésekkel és szimulációs gyakorlatokkal javítsák a munkatársak tudatosságát, feltárják és kezeljék az IT biztonsági kockázatokat, bejelentsék az esetleges incidenseket és karbantartsák az informatikai rendszereket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció