Továbbfejlesztett biztonsági funkciókkal és élénkebb megjelenítéssel érkezik az új Galaxy A széria

A Samsung bemutatta a Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G okostelefonokat, amelyekkel a vállalat még több felhasználóhoz juttathatja el kiemelkedő újításait. A készülékek olyan átfogó biztonsági funkciókkal rendelkeznek, mint például a Knox Vault. A Galaxy csúcsminőségű kameraújításaival érkező új fotózási lehetőségek a készülékeken is elérhetők, a láthatóságfokozó Vision Booster technológiával pedig a kijelző igazodik a környezeti fényviszonyokhoz.

„A Galaxy A szériával még több készülékre kiterjesztjük legújabb technológiánkat, hogy szélesebb körben elérhetővé tegyük és még több felhasználó megtapasztalhassa annak előnyeit – mondta TM Roh, a Samsung MX (Mobile eXperience) üzletágának vezetője és elnöke. – Izgatottan várjuk, hogy még több új lehetőséget mutathassunk meg, ugyanis a széria történetében ezeken a készülékeken kínáljuk elsőként a Samsung Knox Vault biztonsági megoldásunkat. Büszkék vagyunk rá, hogy a Galaxy A termékcsalád felhasználói megbízható és biztonságos körülmények között élhetik át ezeket az egyedülálló mobilélményeket.” 

 

 

A szórakozás és kreativitás eszköze – sokoldalú fényképezéssel és lenyűgöző kijelzővel

 

A Galaxy A55 5G – a továbbfejlesztett Nightography, éjszakai felvételek funkcióval – még gyengébb fényviszonyok között is tisztább és élénkebb fotókat készít elődeihez képest, így minden éjszaka készített fotó esetében szembetűnő az előrelépés. A Galaxy A55 5G fejlett mesterségesintelligencia-alapú képjelfeldolgozója (ISP) – a Galaxy A széria történetében sosem látott módon – készít lenyűgöző képeket gyenge fényviszonyok mellett is. Nemcsak a tájképek nyújthatnak festői élményt: az Éjszakai Portré mód és a 12 bites HDR videónak köszönhetően mindenki nagyszerűen mutat a képeken, a barátokkal és családdal közös emlékek megörökítése már nem a tökéletes megvilágításon múlik.

 

A Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G olyan – a Samsung Galaxy csúcskészülékeiben jól ismert – fotózási funkciókkal rendelkeznek, mint az optikai képstabilizátor (OIS) és a digitális videókép-stabilizátor (VDIS), amelyekkel a fotók és videók még a mozgás közben történő rögzítés során is élesek maradhatnak.

 

Az új készülékek folytatják a Galaxy A termékcsalád hagyományát, hogy minél többen részesülhessenek a szórakoztató és lebilincselő mobilélményekben. A felhasználók Super AMOLED kijelzőkön keresztül Full High Definition (FHD) felbontásban, elképesztően tiszta minőségben élvezhetik a legújabb műsorok megtekintését vagy a közösségimédia-tartalmak böngészését. A 6,6 colos*  Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G kijelzőin a láthatóságfokozó Vision Booster technológiának köszönhetően a legkülönbözőbb fényviszonyok között is tisztán és élénken jelennek meg a tartalmak.

 

Még több felhasználóhoz eljuthatnak a Samsung legerősebb, intelligens és tartós biztonsági újításai

 

A Samsung most először terjeszti ki a csúcseszközein elérhető forradalmi biztonsági funkcióját a Galaxy A széria készülékeire, a Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G védelmét a Samsung Knox Vault látja el. A Samsung Knox Vault egy hardveralapú és hamisításálló biztonsági megoldás, amely a rendszer főprocesszorától és memóriájától fizikailag elszigetelt, biztonságos futtatási környezetével nyújt átfogó védelmet a hardveres és szoftveres támadások ellen. Támogatja a készülék legérzékenyebb adatainak – így többek között a zárolt képernyő hitelesítő adatainak (PIN-kód, jelszavak és feloldó minták) – védelmét. A biztonsági megoldás az eszköz titkosítási kulcsait is megvédi, titkosítva a felhasználók eszközön tárolt személyes adatait. Kizárólag az a felhasználó férhet hozzá az adataihoz – a készülék elvesztése vagy ellopása esetén is –, aki rendelkezik a zárolt képernyő helyes hitelesítő adataival.

 

A Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G okostelefonok védelméről a Samsung Knox, a Galaxy többrétegű biztonsági platformja is gondoskodik. A világ egyik legmegbízhatóbb biztonsági platformja, a Samsung Knox a magánjellegű információk őrzője és a sebezhetőségek ellen is védelmet kínál végponttól végpontig tartó biztonságos hardverrel, valós idejű fenyegetésérzékeléssel, együttműködő védelemmel, mélyreható megközelítéssel a Galaxy-ökoszisztéma egészére vonatkozóan.

 

A felhasználók emellett biztonságban tudhatják adataikat a Galaxy A szérián elérhető Autoblokkoló funkcióval is, amely egy további biztonsági intézkedéseket tartalmazó csomagot biztosít. Az Autoblokkoló aktiválását követően a funkció képes megakadályozni az illetéktelen forrásból származó alkalmazástelepítéseket, bekapcsolja az alkalmazások biztonsági ellenőrzését**  a potenciálisan rosszindulatú programok felismerésére, és blokkolja a veszélyes parancsok és szoftverek USB-kábelen keresztül történő telepítését. 

 

Az új Galaxy A termékcsalád felhasználói hozzáférhetnek a Biztonsági és adatvédelmi felülethez, így még átláthatóbban követhetik és ellenőrizhetik, hogy mi történik adataikkal, emellett bármikor visszavonhatják a korábbi engedélyeket. A Quick Share, gyors megosztáson belül elérhető Privát megosztás funkcióval a fontos személyes és pénzügyi információkat tartalmazó bizalmas fájlok biztonságosan és titkosítva továbbíthatók. A felhasználók a titoktartás jegyében szabályozhatják a címzett hozzáférési jogosultságait és a fájl lejárati dátumát, vagy korlátozhatják a képernyőképek készítését és a letöltéseket.

 

A Galaxy A széria új készülékei reprezentálják a Samsung azon elkötelezettségét, hogy a Galaxy eszközök hosszabb ideig maradjanak biztonságok és naprakészek. A két okostelefon az Android operációs rendszer és a One UI négygenerációs frissítéssel, valamint ötéves biztonsági frissítéssel érkezik, a legújabb Galaxy és Android funkciókkal optimalizálva a készülékek életciklusát.

 

Zökkenőmentes csatlakoztathatóság a folyamatosan bővülő Samsung Galaxy ökoszisztémával

 

A Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G készülékek teljes mértékben kompatibilisek a Galaxy ökoszisztémával, így a felhasználók a Galaxy eszközök széles skáláján zökkenőmentes és integrált élményben részesülhetnek. Lépést tarthatnak kitűzött fitneszcéljaikkal, ha okostelefonjukat egy Galaxy Fit3 aktivitásmérővel vagy egy Galaxy Watch6 okosórával kapcsolják össze. Az Auto Switch funkcióval a bejövő hívások átirányíthatók a csatlakoztatott Buds FE készülékre a nagyobb kényelem érdekében.

 

Elérhetőség

 

A Samsung Galaxy A55 5G és Galaxy A35 5G készülékek 2024. március 14-től érhetők el a Samsung webáruházában.

 

__________________________

*Átlósan mérve a képernyő mérete 6,6 col a teljes téglalapban és 6,4 col a lekerekített sarkok figyelembevételével. A valós felület ennél kevesebb a lekerekített sarkok és a kameranyílás miatt.

**Jelenleg nem elérhető az Egyesült Államokban forgalmazott modelleken.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció