IHM: konferencia és fórum a hírközlési törvény módosításáról

2003 januárjában az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) elindította a hírközlési törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosítását előkészítő TelLex projektet. A jogszabály-módosítási munka során a minisztérium fontosnak tartja minden érintett szolgáltató bevonását, véleményének megismerését, ezért - a folyamatos egyeztetés keretében - április 3-án konferenciát rendezett Budapesten az összes magyarországi hírközlési szolgáltató képviselőjének meghívásával, amelyen a TelLex projekt résztvevőinek tájékoztatóját követően a meghívott résztvevők bevonásával kérdések megválaszolására és személyes véleménycserére is sor került.
Csepeli György, az IHM politikai államtitkára megnyitójában hangsúlyozta, hogy a TelLex Magyarország 2003 fő céljait a következő kifejezések jellemzik a legjobban: árcsökkenés, értéknövekedés, verseny, internetelterjedés, fogyasztóvédelem. Felhívta a figyelmet, hogy előbb-utóbb állást kell foglalni a jelentős piacoi erővel (JPE) rendelkező szolgáltatók meghatározása, a hírközlési intézmények, összekapcsolás és egyetemes szolgáltatás kérdéseiben.

Pataki Dániel, az IHM helyettes távközlési államtitkára négy kiemelt célt említett,amelyekre koncentrálva végzik el a hírközlési törvény módosítását, ezek: EU-jogharmonizáció, kodifikáció; új egyetemes szolgáltatások létrehozása; intézményrendszerrel kapcsolatos feladatok; modellváltás az internet szolgáltatásban (elsősorban a távközlési és internet szolgáltatók egymás közötti viszonyában). A jelen lévő szolgáltatók képviselői közül két szakembert kérdeztünk, ők mit változtatnának a törvény módosítása során.

Antonio Felizardo, a Hungaro DigiTel vezérigazgató-helyettese szerint a törvény módosításával az eddigi,nem kellően átgondolt, a JPE szolgáltatók piaci erejét még inkább erősítő, a különböző távközlési alapokba való folyamatos befizetések módszerén úgy szükséges változtatni, hogy az adott piacon érdekeltek csak arra a körre legyenek a befizetésekre kötelezve, más körbe ne kelljen befizetniük. Vagyis ne a kisebb szolgáltatókkal finanszírozzák a nagyobb JPE-k további piacerősödését.

S. Tóth Ferenc, a Magyar kábeltelevíziós és Kommunikációs Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy a hírközlési törvény (hkt) küszöbön álló módosítása nem nélkülözheti a vezetékes műsorelosztó hálózatok (CATV) minőségének a vizsgálatát és ezen keresztüli fejlesztését, s mindezeket az új hkt végrehajtási rendeleteitől várja.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció