Darabonként értékesítik a BenQ-t

Részenként kívánják értékesíteni a csődbe jutott, tajvani tulajdonban lévő BenQ német mobilcéget, miután visszalépett az utolsó komoly vásárló is, és így a csődgondnok szerint már szinte semmi esély nincs arra, hogy egyben el tudják adni a vállalatot.
Az egykor szebb időket megélt, fénykorában 3000 embert foglalkoztató cégnél megszűnnek a még megmaradt munkahelyek a müncheni központban, illetve az észak-rajna-vesztfáliai Kamp-Lintfort-i és bocholti üzemben. A vállalat jelenleg még 260 dolgozót foglalkoztat a kifutó termelésben, illetve az adminisztrációban.

A tajvani BenQ elektronikai csoport 2005-ben vette meg a Siemens mobiltelefon-gyártó üzletágát, majd átszervezésekbe kezdett. A hírek szerint ezek költsége tette tevékenységét azóta folyamatosan veszteségessé, de hozzájárult az értékesítés és a piaci részesedés visszaesése is. Tavaly szeptemberben fizetés-képtelenséget jelentettek, január elején hivatalosan is kimondták a csődöt. A cégre több jelentkező is volt, de egyikük sem tudott meggyőző pénzügyi koncepcióval előállni.

A csődgondnokság szakvéleménye szerint a társaság vagyona 310 millió euróra tehető, ezzel szemben 883 millió euró a cég kötelezettsége. A cég ázsiai tevékenységét a csőd nem érinti.

A BenQ Mobile a vezeték nélküli mobil kommunikációs eszközök egyik vezető gyártója és forgalmazója. A kutatás-fejlesztéssel is foglalkozó BenQ Mobile tavalyi árbevétele meghaladta az 5,6 milliárd eurót, s világszerte 7 ezer embert foglalkoztat. A Gartner Dataquest adatai szerint félévkor a BenQ Mobile piaci részesedése 5,2 százalék volt a világon, s ezzel a hatodik legnagyobb mobiltelefon-gyártó volt.

A cégnek, a Siemenssel együtt számolva a kelet-közép-európai térségben átlagosan 25 százalékos részesedése volt, Magyarországon 9-10 százalék körüli. A BenQ Mobile bécsi leányvállalatának magyarországi fióktelepe kizárólag értékesítéssel, logisztikával és kapcsolattartással foglalkozik.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció