Időjárásálló húsvétinyuszi-sírkő az eBay-en

Minden szinten szinte minden eladó az eBay-en: volt, aki a lelkét akarta eladni, más a szüzességét, de a viccesnek szánt ajánlatokat az internetes aukciós weboldal működtetője nem mindig tartja mulatságosnak.
Az eBay-felhasználók fantáziája határtalan. Tavaly augusztusban például egy amerikai felhasználó igazi élő csecsemőt akart elárverezni. A kikiáltási ár 25 ezer dollár (4,5 millió forint) volt, és miután a sajtó felkapta az ügyet, hirtelen felszökött 5,7 millióra (több mint egymilliárd forint). Az oldal üzemeltetője felhasználói tréfának nevezte az ügyet, de rögtön át is adta a nyomozóhatóságoknak, mert az emberkereskedelem és az emberi szervek adásvétele bűncselekménynek számít az Egyesült Államokban.

2006 januárjában nagy feltűnést keltett Hemant Metha, egy ateista, aki a lelkét kínálta eladásra és megfogadta, hogy heti egy alkalommal elmegy a templomban annyi héten keresztül, ahányszor tíz dollárt kap érte. A tételt végül 504 dollárnál (92 ezer forint) ütötték le, és Jim Henderson egykori lelkipásztor lett Metha lelkének új "tulajdonosa" 50 hét erejéig.

Egyszer az is előfordult, hogy valaki a szüzességét akarta elárvereztetni. Nagy verseny indult, a licit 10 millió dollárig, azaz csaknem kétmilliárd forintig meg sem állt, akkor viszont az eBay leállította az aukciót.

Az online árverési platformon egyértelmű irányelvek szabályozzák a kereskedést. Tilos eladásra kínálni például részvényt, élő állatot, régészeti leletet, fegyvert, de "a tételek nagy száma miatt nem tudjuk mindig kiszűrni a komolytalan vagy törvénytelen ajánlatokat" - mondta Alexander Lengen, az eBay németországi változatának szóvivője.

A legfurcsább árverési tételekről a Die Welt című német napilap honlapján közölt beszámoló szerint a cég hetente átfésüli a portált és hírlevélben tájékoztatja a felhasználókat a gyanús esetekről, így például arról is, hogy a "stuttgarti finom por üvegben" leírással ellátott áru valójában nem más, mint üvegbe zárt levegő.

A veszélyesnek tartott vagy egyértelműen törvénytelen, illetve az eBay házirendjének nem megfelelő tételeket rövid úton eltávolítják és megteszik a szükséges jogi lépéseket, de elképesztő ajánlatok így is maradnak szép számmal. A Die Welt szerint mostanában a 49,99 euróért (12290 forintért) kínált tartós, az időjárás viszontagságainak ellenálló húsvétinyuszi-sírkő volt a legmeglepőbb.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció