EU per: együttműködésre készül a Microsoft

Az Európai Unió Microsoft elleni eljárásában új fordulatot hozhat, hogy a vállalat nem kíván élni azzal a jogával, hogy meghallgatást kérjen, helyette egyeztetési folyamatra hívja az EU-t.
A Microsoft üzletpolitikáját vizsgáló eljárás során az egyik legfontosabb kérdés a szoftverek szerverekkel történő teljes kompatibilitását biztosító adatok kezelése. A Microsoft ezt a Work Group Server technológiával biztosítja, melyért fizetniük kell a szoftvercégeknek. Az EU nulla és egy százalék közötti jogdíjat javasol, míg a Microsoft 5,95 százalékkal számol. Elsőre akár a tárgyalási folyamat megakadásának is tűnhet a meghallgatás lemondása, hiszen ennek kérése jogában állna a Microsoftnak. A vállalat közleménye szerint azonban ennek ellenkezőjéről van szó. Kijelentik, hogy szeretnék pontosabban megismerni az EU elképzeléseit, és erre megfelelőbb informális találkozók sora, mint egy hivatalos meghallgatás. Az EU mindenesetre értető okokból szeretné a nulla és 1 százalék közötti jogdíjat, mivel más cégek hasonló esetben nem kérnek semmilyen jogdíjat riválisaiktól.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció