Mobil tévézésben még elsők lehetünk

Magyarország az elsők között lehet, amely bevezeti a mobiltévézést sikeres pályázat esetén. A digitális átállásról és a médiatörvény jogharmonizációjáról konszenzus van a kormány és az ellenzék között - mondta Szilvásy György kancelláriaminiszter expozéjában kedden a parlamentben.
Évek óta nem volt példa arra, hogy ilyen szintű konszenzus mutatkozzon a kormánypártok és az ellenzék között egy kérdésben, mint a digitális átállással és a médiatörvény jogharmonizációjával kapcsolatban - mondta Szilvásy György a digitális átállás szabályairól, valamint a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló javaslat vitájában. Hozzátette: a mostani javaslatok túlmutatnak a jogharmonizációs, vagy a technikai változtatásokon.

A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996-os törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló javaslat legfontosabb elemei közé tartozik, hogy hatályon kívül kell helyezni a vételkörzet- korlátozást. Az Európai Bizottság 2005 őszén kötelezettségszegés miatt eljárást indított Magyarország ellen ebben a kérdésben. Az Európai Bíróság előtti keresetet csak akkor vonja vissza a bizottság, ha az Országgyűlés hatályon kívül helyezi a kifogásolt rendelkezést - mondta a kancelláriaminiszter.

A médiatörvényt érintő másik fontos kérdés az országos műsorszolgáltatók állampolgári alapú megkülönböztetése, amely jelenleg korlátozza a tőke szabad áramlását - fűzte hozzá Szilvásy György. (A jelenlegi szabályozás szerint e társaságokban legalább a szavazati jogok 26 százalékával kell rendelkezniük a magyar állampolgárságú, magyarországi lakhellyel rendelkező természetes személyeknek, vagy magyarországi székhelyű jogi személyeknek.)

A miniszter kiemelte, hogy a javaslat átültetné a média területére is a közösségi fogyasztóvédelmet, ennek érdekében kiegészítenék az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) hatáskörét. A digitális átállással kapcsolatban Szilvásy György elmondta: a jogi és technikai, műszaki feltételeket is megteremti a törvényjavaslat.

A digitális műsorterjesztés az eddiginél szélesebb rétegeknek nyújt lehetőséget több csatorna elérésére, emellett olyan technológiai újítások bevezetését is lehetővé teszi, mint a mobil televízió - mondta a kancelláriaminiszter. Sikeres pályázat kiírása esetén Magyarország az elsők között lehet Európában, amely a szolgáltatást elindítja.

A javaslat az úgynevezett erős multiplex-modell bevezetését támogatja. E szerint az állam kizárólag a közszolgálati tartalmak továbbítását írja elő az üzemeltetők számára - mondta. Minden más tartalom továbbítása a multiplex üzemeltetőinek és a műsorszolgáltatók közötti megállapodáson múlik - tette hozzá.

Digitális átállásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek keretében a különböző műsorterjesztési platformok (földfelszíni, kábeles, műholdas, internet-alapú, mobilos) analóg rendszereit és szolgáltatásait digitális rendszerekre és szolgáltatásokra állítják át.

A digitális átállás révén minden műsorterjesztési platform kapacitása jelentősen nő. Az analóg televíziós műsorszórás esetében például csatornánként akár öt-tíz televízióműsor és számos más kiegészítő szolgáltatás is terjeszthető a jelenlegi egy televízióműsor helyett. A jelenlegi tervek szerint Magyarországon lehetővé válhat akár 30, később pedig akár 80 televízió csatorna digitális földfelszíni sugárzása, a jelenlegi hárommal szemben.

Az Európai Bizottság 2005 májusában, az analógról a digitális műsorszórásra történő áttérés felgyorsításáról címmel kiadott közleményében 2012. január 1-jét jelölte meg az analóg földfelszíni műsorszórás beszüntetésére. A magyar kormányprogram ezzel összhangban a digitális átállás felgyorsítását tűzte ki célul. Magyarországnak ennek értelmében 2011. december 31-ig a digitális átállás folyamatát a földfelszíni platform esetében be kell fejeznie.

A rádiózás digitális átállása esetén nincs ilyen, nemzetközileg meghatározott lekapcsolási céldátum, ezért a rádiózás digitális átállása egyelőre kevesebb kérdést vet fel - olvasható a törvényjavaslatban.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció