Mobiltelevíziós teszt az Antenna Hungária és a T-Mobile közreműködésével

Winkler János (T-Mobile) és László Géza (Antenna Hungária) ma közös sajtótájékoztatón jelentették ki, eredményes az AH és a T-Mobile 2007. április 1-jén indított közös, mobiltelevíziós kísérlete. A két társaság négy hónapos, teljes körű technikai tesztjének célja annak igazolása, hogy a két társaság rendszerei képesek együttműködni és a kísérlet tapasztalataira alapozva, DVB-H vételre alkalmas mobilkészüléken televízióadás vételét tudják biztosítani.

A kísérlet során az AH az NHH és az ORTT engedélye alapján a négy közszolgálati csatorna műsorát sugározza – m1, m2, Duna Tv és Duna 2 Autonómia –, melyek az erre alkalmas telefonkészülékek segítségével a budapesti adó vételkörzetében vehetők. A teszteléshez a Sagem és a Samsung biztosítja a mobilkészülékeket, a fejállomási eszközöket a Thomson, a tartalomvédelmi rendszert pedig az Irdeto szállítja. A tesztben értéknövelt szolgáltatásként megjelent az ESG (Electronic Service Guide, elektronikus szolgáltatási kalauz), amelyben lehetőség van a közvetített műsorokat ismertető szöveges információk továbbítására. A kisugárzott csatornák műsora jó minőségben fogható, emellett olyan interaktív alkalmazások vehetők igénybe, mint az SMS-értesítések a következő tévéműsorokról vagy a WAP-portálon keresztüli műsorcsomag-választás lehetősége.

A két társaság megkezdte a tárgyalásokat a július végén záruló technikai teszt folytatásáról, az együttműködés további feltételeiről, az üzleti modell kialakításáról. A technikai tesztet a tervek szerint az un „friendly user” szakasz követheti, amely során a felhasználói tapasztalatok összegyűjtésére és elemzésére kerül sor, majd ezen információk felhasználásával lehetséges a fogyasztói igények meghatározása. Winkler János bejelentette, remélik, hogy a kereskedelmi szolgáltatás bevezetése Magyarországon a jövő év közepére lehetővé válik. Ehhez számos feltételnek kell teljesülni (megfelelő tartalomkínálat, végfelhasználói készülékek kellő választéka és megfelelő árazása, a szolgáltatást lehetővé tevő szabályozás és kijelölt frekvencia).

Kövesdi Gábor, az AH mobil-tv projektvezetője szerint a teljes termékportfolió mögött a műsorszóró DVB-H és a mobil 3G technológiák optimális kombinációja áll. A hazai szabályozás várhatóan a közeljövőben 1 MUX-ot jelöl ki a DVB-H használatára Magyarországon. A kereskedelmi mobiltévézés indulásához a frekvencián kívül megfelelő tartalmak és működőképes üzleti modell is szükséges. 

Fekete László (T-Mobile) a mobiltévézést biztosító, az egyes gyártóktól származó készülékeket az alkalmazott különböző biztonsági szabványok miatt harmonizálni szükséges (jelenleg ezért működnek csak Samsung készülékek a vizsgálati tesztben). A szakember kiemelte, a mobiltévékliensek használata, kezelése egyszerű, a programújságból egyetlen nyomógombbal megtörténhet a kiválasztás, a készülékeken az illető műsorhoz kapcsolódóan háttér-információkat lehet olvasni. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció