8,2 milliárd dollárért kelt el az Avaya

A TPG Capital és a Silver Lake Partners befektető cégek 8,2 milliárd dollárért megvásárolják az Avaya távközlési infrastruktúra-eszközöket gyártó vállalatot.

Az Avaya igazgatótanácsa elfogadta a részvényenkénti 1,75 dolláros, a május végi tőzsdei árfolyamnál 28 százalékkal kedvezőbb vételi ajánlatot, igaz, hogy ezt még a cég részvényeseinek is jóvá kell hagyniuk. Az Avaya papírjai a felvásárlás hírére, még a hivatalos bejelentés előtt mintegy 4 százalékpontot drágultak.  Az Avaya az utóbbi években nagyjából évi 5 milliárd dolláros bevételt termelt, ugyanakkor a cég viszonylag kis mérete ellenére piacvezető az irodai internet-telefonos infrastruktúrák terén, ami a magas relatív készpénzforgalom (cash-flow) és az alacsony adósságok mellett különösen vonzóvá tette a befektetők számára.

Az utóbbi időben gőzerővel zajlik a távközlési infrastruktúra-szektor konszolidációja, elég ha az Alcatel-Lucent egyesülést, illetve a nemrég létrejött Nokia-Siemens vegyes vállalatot említjük. Az Avaya részvényesei, illetve a piaci szabályozó testületek várhatóan ősszel döntenek, így a felvásárlás is akkor zárulhat majd le. A feltételek szerint az Avaya-nak mostantól számítva még 50 nap áll rendelkezésére arra, hogy más cégektől fogadjon el ajánlatokat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció