Az Apple is környezettudatos változásokat vezetett be

Követve az amerikai piacon egyre fontosabb környezetvédelmi szempontokat, a vállalat folyamatosan csökkenti a felhasznált csomagolóanyag mennyiségét.

A Sony a napokban jelentette be az egész Egyesült Államokra kiterjedő e-szemét újrahasznosítási programját, és több cég is azzal reklámozza magát, hogy egyre kevesebb környezetet terhelő anyagot juttat ki termékeivel. Ezt a trendet követi az Apple is, mikor szoftverei csomagolását módisítja. A többnyire csak egy CD-t tartalmazó csomagok a korábbi vásárlói szokásokat kiszolgálva hatalmas dobozokban érkeztek, a cég azonban folyamatosan csökkenti mind a dobozok méretét, mind az elkészítésükhöz szükséges anyag mennyiségét. A folyamat szemléltetésére jó példa a népszerű iLife szoftvercsomag. A 2004-es változat az akkori trendeknek megfelelően óriási dobozban érkezett, majd a 2006-os már jóval kisebb, és a 2008-as még kisebb kiszerelésben. Az említett szoftverek közül az elsőnek mindössze felét nyomja a második, és annak még több mint negyedével könnyebb a legutolsó változat. A szkeptikusok erre természetesen azt mondják, hogy rendben, de a cégnek is olcsóbb előállítani és szállítani egy kisebb dobozt. Ez igaz, ám a létvédelmi szempontok elterjedése nélkül még mindig a tudat alatti „nagyobb doboz, jobb szoftver” szemlélet dolgozna a vásárlókban, rákényszerítve a cégeket a pazarlásra. A folyamatot látva egyesek már azt vizionálják, hogy az iLife 2009 már csak egy merevített borítékba érkezik a vásárlókhoz.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció