Hol voltál ma? Meséld el, és szerezz ismerősöket, útitársakat

Elindult a www.ittvoltam.hu webhely második verziója, mely számos új szolgáltatást nyújt a felhasználók számára, a 2007. májusában indult első verzióhoz képest.

A Google Maps térképre épülő közösségi webhelyen immáron nem csak azt mutathatjuk meg mások számára, hogy hol voltunk, hanem akár ismerősöket, útitársakat is szerezhetünk a következő utazásunkhoz. Az ismerősként megjelölt és visszaigazolt kapcsolatok rögtön a térképen is megjelennek a megadott tartózkodási hely alapján.

Természetesen az ismerősök gyűjtése mellett továbbra is fontos a különféle helyszínek bemutatása. Mivel mindenki mindennap volt valahol, így rögtön elmesélheti a többiek számára: én itt voltam!

A bemutatott hely szöveges leírásához fényképeket, videókat, címkéket és webcímet is lehet társítani. A látogatók szavazhatnak, hogy mennyire tetszik nekik az adott hely, illetve megjegyzéseket is írhatnak hozzá. A megadott információkon felül alaposan szemügyre vehetjük madártávlatból a bemutatott hely környékét is a nagyfelbontású műholdképeken. Minden felhasználó automatikusan kap egy térképes blogot, ahol csak az általa feltett helyszínek jelennek meg a térképen.

Az Itt voltam! webhely további érdekes újdonsága a földrengésfigyelő. Itt egyetlen térképen megfigyelhetjük a Földön található több mint 13 000 szeizmográf által regisztrált különféle erősségű földrengéseket. További hasznos szolgáltatás, hogy a földrengések adatai RSS formátumban is rendelkezésre állnak, sőt akár saját weblapunkba be is építhetünk egy földrengésfigyelő bannert.

A földrengésfigyelőn kívül találhat még az érdeklődő számos hasznos szolgáltatást, mint például egy komplett útvonaltervezőt, mely tetszőleges számú hely között képes útvonalat tervezni, nem csak magyarországi címekkel, hanem az egész Földre nézve bárhol. Találhatunk még utcakereső szolgáltatást, aktuális időjárási helyzetet bemutató térképet, kereső és üzenetkezelő rendszert, és még egy izgalmas nyereményjátékot is.

Az Itt voltam! webhely második verziójának elindulását követően sem áll le a fejlesztés, készülnek a további új szolgáltatások, melyek a közeljövőben napvilágot látnak.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció