A Microsoft befektetne a Facebookba

A Wall Street Journal értesülése szerint a Microsoft tárgyalásokat folytat a Facebook közösségi oldal fenntartóival arról, hogy 5%-os részesedést vásároljon a szolgáltatásban, mintegy 300-500 millió dollár értékben.

A 23 éves Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató által vezetett cég értéke ezáltal elérheti a tőzsdén a 10 milliárd dollárt is, ami nem kis teljesítmény a nemrég még csak amerikai egyetemisták számára nyitott oldal részéről. A Facebook ráadásul minimálisan 500 millió dollár készpénzre szeretne szert tenni, amiből számítógépes infrastruktúrát és kisebb cégeket vásárolnának, illetve növelnék a jelenleg 300 fős dolgozói létszámot. A közösségi oldal üzemeltetői azonban jelezték, hogy akár 15 milliárdos összérték mellett is hajlandók síkra szállni, ami azt jelenti, hogy a Microsoftnak 750 millió dollárt kellene leszurkolnia azért a bizonyos 5 százalékért.

A Facebook közösségi oldal alig néhány hónapja vált nyitottá a felhasználók szélesebb tömegei előtt, de máris 39 milliós tagsággal rendelkezik, ami 63%-os növekedés a májusi 24 millióhoz képest. A Microsoft egyre komolyabb mértékben szeretne az egyszerű szoftverforgalmazás mellett a komplex, internetalapú szolgáltatások terén is terjeszkedni, és ehhez a Facebook ideális választásnak tűnik; olyannyira, hogy az ezen a téren fő riválisának számító Google is érdeklődött már a közösségi oldal iránt.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció