Még lehet jelentkezni a IT találmányok világbajnokságára

A legmodernebb találmányfajta, azaz a számítógépes találmányok feltalálói számára szervez világbajnokságot a magyar vezetésű Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetsége (IFIA). A november 1-4. között Nürnbergben, a világ egyik leghíresebb innovációs vására, az IENA keretében tartandó európai elődöntőre a magyar feltalálók október 20-áig jelentkezhetnek.

Az ázsiai, afrikai és az ausztráliai alkotók számára rendezett regionális elődöntőt a múlt héten rendezték Tajvanon. A nemzetközi zsűri elnöke Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökhelyettese volt. A tajpeji elődöntőből közel 20 számítógépes találmány jutott a 2008-ban Kínában tartandó döntőbe - derült ki a Magyar Feltalálók Egyesületének MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A Magyar Feltalálók Egyesülete honlapján a www.inventor.hu oldalon várják a magyar szoftverfejlesztők jelentkezését, hogy a húzóágazatnak minősülő IT-szektorban a hazai szakemberek nemzetközileg is elismertek lehessenek.

A versenyen résztvevők jelentős segítséget kapnak, mert a feltalálók világszövetsége díjmentes kiállítóhelyet biztosít a versenyzőknek.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció