A Nokia 15%-kal olcsóbban adja az E65-öt

A Nokia bejelentette, hogy az év végi ünnepi bevásárló szezon előtt világszerte 15%-kal csökkenti igen sikeres E65 3G okostelefonjának ajánlott fogyasztói árát.

A Nokia csak az idei második negyedévben mintegy egymillió darabot értékesített a készülékből, és ezzel az E65 a cég három legsikeresebb mobiltelefonjának egyike lett. Az üzleti mobil nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a finn gyártó vállalati üzletága az évek óta tartó veszteségesség után ismét profitot termeljen. Elemzők szerint az árleszállítás mértéke valamivel meghaladja a szokásosat, ugyanakkor az időzítés egyáltalán nem meglepetés, hiszen a legtöbb gyártó ilyenkor igyekszik minél több vásárlót elcsábítani a karácsonyi bevásárlási láz előtt. Az általános gyakorlat szerint az első néhány hónap után 10%-kal szokták olcsóbban árulni a mobiltelefonokat. Ezért is okozott akkora meglepetést, hogy az Apple mindössze 2 hónap után harmadával vitte le az iPhone árát.

A Nokia szóvivője szintén bevett gyakorlatnak nevezte, hogy egy terméket 6 hónap forgalmazás után olcsóbban adnak. A kártyafüggetlen E65 árai nálunk meglehetősen széles spektrumon, 73- és 100 ezer forint körül szóródnak, forgalmazótól és verziótól függően. A Nokia az E61i és az N73 árát is csökkentette októbertől, azonban az E65-nél kisebb mértékben.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció