Rekordbevétel a Microsoftnál

A Microsoft nyeresége rekordmértékben, 27%-kal nőtt az idei harmadik negyedévben, ami 1999 óta a legmagasabb ráta a cég történetében.

A szoftverkonszern összesen 13,76 milliárd dollár jövedelemre tett szert a júliustól szeptember végéig eltelt 3 hónapban, amiből a nyereség 5,92 milliárd dollár, a tiszta profit pedig 4,2 milliárd dollár volt. Ez részvényenként 45 centet jelent, ami 27%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedés motorja a Windows Vista operációs rendszer iránti növekvő fogyasztói kereslet, illetve az Xbox 360-hoz kiadott Halo 3 videójáték voltak, amelyből utóbbi csak az első héten 300 millió dolláros bevételt termelt. Ezek mellett a klienságazat 25, a szerverrészleg 16, az üzleti 20, az online 25, a szórakoztató- és készülék-üzletág pedig 91 százalékos növekedést produkált.

A most közölt negyedéves mérlegek alapján a technológiai üzletág egyértelmű konjunktúrát mutat; a Microsoft mellett az Apple és az Intel is jelentős bevétel-növekedésről számolt be a harmadik negyedévben, egyedül az AMD produkált továbbra is veszteséget, immár három negyedév óta folyamatosan.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció