Már 200 dollár a "százdolláros" laptop, Uruguay az első hivatalos megrendelő

Az OLPC Alapítvány már 200 dollárért hirdeti weboldalán az eredetileg százdollárosnak szánt laptopot, ugyanakkor Uruguay képében végre színre lépett az első hivatalos megrendelő.

Miközben alig két hete az alapítvány megerősítette, hogy a szegényebb országok gyermekeinek szánt XO laptop ára elérheti a 188 dollárt, az OLPC honlapján már 200 dollárért hirdetik tízezres tételben a masinát. A gyártás az információk szerint novemberben indul majd Kínában, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy máris működőképes készülékek rendelhetők-e, mivel a laptop Linux-alapú operációs rendszere a hivatalos menetrend szerint csak december 7-ére készül el végleges formájában. A zűrzavart fokozza, hogy George Snell szóvivő egyelőre nem volt hajlandó megmondani, mennyibe kerül majd ténylegesen az XO a hivatalos forgalmazás megkezdésekor.

Pozitív fejlemény viszont, hogy azok után, hogy számtalan fejlődő ország politikusai látványos gesztusértékű tárgyalásokat folytattak az ötletgazda Nicholas Negroponte-val, és szóban el is kötelezték magukat a kezdeményezés mellett, most végre Uruguay valóban hivatalos megrendelést nyújtott át százezer laptopra. A gépek a program keretében 6-12 év közötti iskolások tulajdonába kerülnek, és az ország 19 közigazgatási körzetéből 8 vagy 9 körzet gyermekeihez jutnak el első körben. Az uruguayi kormány elkötelezte magát amellett, hogy a későbbiekben további 300 000 laptopot rendel, amivel az ország teljes említett korosztályát elláthatják majd egy-egy XO laptoppal.

Az első valói megrendelés mindenképpen pozitív fejlemény az évek óta húzódó projekt történetében, előzetes számítások szerint azonban az életképes működéshez legalább 3 milliós megrendelésre volna szükség. E nélkül ugyanis megtörténhet, hogy a gyártási költségek a csökkenés helyett még feljebb kúsznak, a magasabb ár pedig visszatarthatja főleg a legszegényebb és ezért leginkább rászoruló országok kormányait a vásárlástól. Az XO-t kifejezetten az elmaradott térségekben való használatra tervezték, így akkumulátora egy forgókarral áramforrás nélkül is feltölthető, a sérülékeny merevlemez helyett flashmemóriát tartalmaz, sokoldalú vezeték nélküli hálózati kapcsolattal rendelkezik, és az energiatakarékosság valamint a trópusi fényviszonyok miatt képernyője közvetlen napfényben színesről automatikusan fekete-fehérre vált. Az OLPC kezdeményezés hatására több technológiai cég hasonló projektekbe kezdett, majd nemrég az egy ilyet szintén elindító Intel, illetve a Microsoft is az OLPC támogatása mellett kötelezte el magát. Elképzelhető tehát, hogy a következő generációs XO Intel processzorral és opcionálisan Windows operációs rendszerrel is működik majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció