Megérkezett Európába az iPhone

Az Apple új kategóriát generáló készülékének bemutatóját nagy érdeklődés övezte mind Nagy-Britanniában, mind Németországban, ahol rögtön 10 ezer darabot értékesítettek. Az európai vásárlók már új szoftverrel előtelepítve kapják meg készüléküket, a programot azonban már a kiadás napján feltörték.

Az érintőképernyős, ám mutatópálca nélküli eszköz első Európában értékesített darabját Németországban, a T-Mobile kölni üzletében adták el, és az első nap rögtön több mint 10 ezer példány kelt el. Szintén meleg fogadtatás várta a készüléket Nagy-Britanniában, ahol többen egész éjszaka hajlandók voltak az Apple kiemelt londoni üzlete előtt állni, majd nyitásra mintegy 300 fős rajongótábor tolongott az első készülékekre várva. Volt aki 26 órát várakozott az üzlet előtt, annak ellenére, hogy nem sokkal később országszerte mintegy 1300 boltban lehetett megvásárolni a telefont. Az Apple fejenként két készülékre limitáló vásárlási korlátozása itt is érvényes, megelőzendő a visszaéléseket. Az elemzők szerint érdekes kérdés, hogy a kissé borsos árú, 269 fontos készülék hosszútávon hogyan teljesít egy olyan piacon, ahol a vásárlók többsége már hozzászokott, hogy ingyen kapja szolgáltatójától a készüléket, ráadásul az O2-nél köthető minimális havi előfizetési díj is 35 font. Az Európai változatokhoz már az új, OS X 1.1.2 szoftvert adják, melynek megjelenését az öreg kontinensen való bemutatkozáshoz időzítették. Annak ellenére, hogy a szoftver szinte teljesen új, máris feltörték, ami jól mutatja, mennyire ki vannak hegyezve a hackerek az iPhone-ok függetlenítésére. A telefon következő európai bemutatója november 29-én lesz Franciaországban, Ázsiába csak 2008-ban jut el az Apple iPhone.

 

Kiss Ádám Zoltán

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció