A PC-piac hátán szárnyaló csipeladások

A számítógép-eladások októberben is a vártnál kedvezőbben alakultak, így ennek hatására a félvezető termékek forgalma is tovább szárnyalt az őszi hónapban.

A Félvezetőipari Szövetség (SIA) adatai szerint az ágazat teljes forgalma az év első 10 hónapjában 210,5 milliárd dollárra rúgott, ami 3,9%-os növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest. A SIA korábban 3,8%-os gyarapodást jósolt a teljes 2007-es évre, amivel így az új számok nagyjából összhangban vannak. Tekintetbe véve a folyamatos árcsökkenést, a mennyiségi mutatók ennél jóval nagyobb mértékben növekedtek; a DRAM memóriacsipekből például 55%-kal több fogyott most, mint egy évvel korábban, az ebből származó bevételek mégsem érték el az akkori mértéket. Előrejelzések szerint a DRAM szektor 2008 első felében fog magára találni, addig azonban sok gyártó veszteségről lesz kénytelen beszámolni.

Ami a számítógépes processzorokat illeti, ezekből is 15%-kal többet értékesítettek 2007 első 10 hónapjában, mint egy évvel korábban, a bevételek viszont csak 4%-ot növekedtek. A folyamat a Moore-törvénynek megfelelően természetesnek mondható; a mai számítógépek alig harmadannyiba kerülnek, mint 10 évvel ezelőtt, átlagos teljesítményük viszont közel a százszorosára nőtt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció