Egy lépéssel közelebb: konzultáció a digitális átállás pályázatáról

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) mai sajtótájékoztatóján Pataki Dániel, az NHH elnöke bejelentette: az NHH az Országgyűlés eseti bizottságának jóváhagyásával, honlapján nyilvános konzultációra bocsátotta a digitális átállást megalapozó, országos földfelszíni digitális televízió- (DVB-T) és rádió- (T-DAB) műsorszóró pályázatok kiírási dokumentációját. Az NHH-nak a végleges pályázatokat a konzultációt követően, az Országgyűlés eseti bizottságának ismételt jóváhagyásával, legkésőbb 2008 végéig kell megjelentetnie, de a hatóság szándékai szerint erre még idén tavasszal sor kerülhet. Ebben az esetben a pályázatok eredményhirdetése 2008 késő nyarán várható, és a digitális földfelszíni műsorszórás még idén beindulhat Magyarországon.

Az NHH két pályázatot ír majd ki, az egyik pályázat öt digitális televízió műsorszóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy, a VHF sávban működő digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik. A pályázatok nyertesei 12 évre szóló, üzemeltetési jogosultságot nyerhetnek majd el.

A konzultációra bocsátott pályázati kiírás szerint a DVB-T műsorszórásnak kettő multiplexen 2008-ban kell beindulnia, a harmadikon a nyertes pályázó mobil-TV (DVB-H) szolgáltatást is nyújthat. A rádiós multiplexen szintén ebben az évben kell megkezdeni a műsorszórást. A pályáztatásra kerülő további két televíziós multiplexen a műsorszórás a jelenlegi analóg földfelszíni országos műsorszórás leállítása után indulhat be. (Mint ismert, az EU-ban - és így Magyarországon is - a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania). A televíziós multiplexeknek a hálózatok teljes kiépítése után a lakosság 94 százalékát, a rádiósnak szintén a lakosság 94 százalékát kell elérnie. A rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége.

A pályázaton a gazdasági és műszaki feltételeknek megfelelő természetes vagy jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy egyéb szervezetek vehetnek részt. A műszaki alkalmasság feltétele, hogy a pályázó, vagy alvállalkozója minimum 5 év tapasztalattal rendelkezzen a rádió távközlési hálózatok kiépítésében és üzemeltetésében. A televíziós pályázaton nem vehet részt – önállóan vagy konzorcium tagjaként – olyan vállalkozás, vagy a vállalkozással irányítási viszonyban álló vállalkozás, amely

  • előfizetőinek összesített száma a televíziós műsorterjesztési piacokon a digitális televízió műsorszóró hálózattal végzett műsorterjesztés kivételével meghaladja a háromszázezret,
  • az 1996. évi rádiózásról és televíziózásról szóló (Rttv.) törvény hatálya alá tartozó, elsősorban a Magyar Köztársaság területére irányuló műsorszolgáltatást végez.

A rádiós pályázaton nem vehet részt országos rádió műsorszolgáltató, vagy azzal irányítási viszonyban álló vállalkozás, kivéve az Rttv. szerinti országos közszolgálati rádió műsorszolgáltatót, valamint országos rádió közműsor-szolgáltatót.

A konzultációs dokumentáció szerint a pályázó ajánlatot tehet az egyszeri és az árbevétel alapú pályázati díj mértékére is. A televíziós műsorszóró pályázaton az egyszeri díj minimálisan 300 millió Ft, az árbevétel alapú pályázati díj pedig legalább az éves árbevétel 3 százaléka. A rádiós pályázaton az egyszeri díj minimálisan 50 millió Ft, az árbevétel alapú pályázati díj pedig legalább az éves árbevétel 0,5 százaléka.

Értékelési szempontok (az NHH értékeli a pályázatokat):

 
Televíziós pályázat:
 

  • új földfelszíni műsorterjesztésű általános tematikájú, szabad hozzáférésű műsorszolgáltató elérhetővé tétele;
  • a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorterjesztési díjaira vonatkozó vállalások;
  • interaktív kiegészítő digitális szolgáltatások bevezetésére vonatkozó vállalás;
  • műsorszóró hálózat, illetve a műsorszóró adó kiépítésének megkívánt üteménél kedvezőbb vállalás;
  • a tervezett lakossági elérésre vonatkozó megkívánt ütemnél kedvezőbb vállalás;
  • a digitális vevő dekóderek interaktív szolgáltatások igénybevételére való alkalmasságára tett vállalás;
  • a felhasználók és előfizetők tájékoztatásában, valamint digitális vevő dekóder esetleges kedvezményes és támogatott forgalomba hozatalára vonatkozó a kiírásban megkívántnál kedvezőbb vállalások;
  • az érintett országos analóg földfelszíni televíziós sugárzás előrehozott lekapcsolásában való közreműködésre vonatkozó a kiírásban megkívántnál kedvezőbb vállalások;
  • az egyszeri és éves árbevétel alapú pályázati díjakra tett vállalás,
  • MPEG-4 digitális jelfeldolgozási és -tömörítési szabvány alkalmazása,
  • DVB-H hálózaton folytatott műsorterjesztési szolgáltatás lehetővé tételének vállalása.


Rádiós pályázat:

  • az országos közműsor-szolgáltató rádiók műsorainak kínálatban való elhelyezése;
  • a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorterjesztési díjaira vonatkozó vállalások;
  • műsorszóró hálózat, illetve a műsorszóró adó kiépítésének megkívánt üteménél kedvezőbb vállalás;
  • a tervezett lakossági elérésre vonatkozó megkívánt ütemnél kedvezőbb vállalás;
  • az egyszeri és éves árbevétel alapú pályázati díjakra tett vállalás;
  • a fejlettebb kódolási eljárásokon alapuló rendszert megvalósítása.


Pataki várakozásai szerint összességében a digitális átállás növeli majd a versenyt a televíziós piacon a platformok között, így hozzájárulhat az árak csökkenéséhez, a szolgáltatások minőségének javításához, a választék növeléséhez, valamint új digitális szolgáltatások elterjedéséhez.

A pályázati kiírás változásairól: a kereskedelmi tévék átállásának céldátuma 2011. június 30-ra tolódott; a rádiók átállásának új céldátuma 2014 december 31.; az új kiírás az MPEG-4 tömörítési eljárásra csak ösztönöz), illetve néhány más ország (Egyesült Királyság, Németország Berlin-Brandenburg régió) átállás utáni pozitív tapasztalatairól Rozgonyi Krisztina, az NHH Tanácsának alelnöke adott rövid tájékoztatást. Kitért rá, hogy Magyarországon a lakosság közel 40%-a hallott már valamit a digitális átállásról, a csak három csatornát használók körében ez az arány jóval szerényebb, 30%. Az NHH szerint a megkérdezett lakosok nagy része ma elsősorban minőségjavulást vár a digitális átállástól. A mobiltelefont használók körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek 40%-át érdekli a mobiltévé.  

A Prím Online kérdéseire kapott válaszok:

  • a konzultációs időszakban február 6-án szóbeli konzultációt tart a reménybeli pályázók számára a hatóság; a konzultációs időszak utolsó napja február 12.; ezt az időpontot követően véglegesíti a pályázati kiírást az NHH;
  • szerencsés esetben már 2008. év végén akár 5 (max. 10) csatornát nézhetnek azok a tévé előfizetők, akik addig csak a három országos csatornát (m1, RTL, TV2) láthatták,
  • a győztes(ek) kiválasztásánál a nagyon sok minimum-kötelezettség kielégítésének vizsgálata mellett, az NHH bíráló bizottságának objektív módon mérhető értékeléseket kell majd készítenie,
  •  a végleges pályázati kiírást az NHH úgy tervezi elkészíteni, hogy az a várhatóan több pályázó között versenyt generáljon. 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció