A Nokia nem kapott támogatást uniós strukturális alapokból magyarországi és romániai üzemeihez

A Nokia új romániai termelőüzeme számára nem kapott támogatást az uniós strukturális alapokból - erősítette meg az Európai Bizottság a német gazdasági minisztérium államtitkárának, Hartmut Schauertének küldött levelében. Ez vonatkozik a Nokia kolozsvári üzeme mellett a Magyarországon levő, komáromi üzemre is.

Az államtitkárhoz eljuttatott tájékoztatás szerint, annak érdekében, hogy az ilyen esetek a jövőben is kizárhatók legyenek, az európai strukturális alapok lehívásának romániai programja olyan kötelezettséget tartalmaz , amelynek értelmében a strukturális alapok segítségével nem lehet üzemáthelyezéseket végrehajtani. A román hatóságok ezzel kapcsolatban biztosították az Európai Bizottságot, hogy ezt a rendelkezést szigorúan be is tartják.

Schauerte szerint ugyanakkor még tisztázni kell, hogy Romániában vagy Magyarországon a Nokia kapott-e esetleges állami támogatásokat, amelyeket versenyjogilag jóvá kellett hagyni.

A tervek szerint még az első negyedévben beindul a termelés a Nokia újonnan létesülő kolozsvári (Cluj Napoca) üzemében, amelyet 60 millió eurós beruházással fejez be a finn vállalat. A Nokia januárban jelentette be, hogy a bochumi telefongyártás másik részét a cég komáromi üzeme veszi át, és a csúcstechnológiai termékek előállításával a jövőben a Nokia finnországi, salói üzeme foglalkozik.

A Nokia termelésének jó része már alacsony költségű országokban zajlik, Magyarországon, Romániában, Kínában és Indiában.

Tízezer négyzetméteres, automata csomagoló berendezésekkel felszerelt logisztikai központot avatott tavaly novemberben Komáromban a Nokia. "A 10 millió eurós beruházás a gyár területét 60 000 négyzetméterre növeli és ezzel a Nokia komáromi beruházásainak értéke eléri a 160 millió eurót" - mondta el a megnyitón a vállalat logisztikáért és gyárakért felelős alelnöke. Raimo Puntala hozzátette, hogy bővítik a Komáromban gyártott termékek skáláját és a korábbinál fejlettebb telefonok gyártását is itt végzik.

A Nokia szeptember elejétől 300 fővel növelte a komáromi gyár létszámát, a vállalatnál közel 6 ezer fő dolgozik Magyarországon, ebből 5500-an Komáromban.

A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, körülbelül 100 millió eurós költséggel. Az üzemben 2000 januárjában indult meg a kereskedelmi termelés és 2006 novemberében elkészült a 300 milliomodik mobiltelefon. A gyárat 2005-ben, több mint 50 millió eurós költséggel, új üzemcsarnokkal bővítették.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció