Hatezres leépítés az Alcatel-Lucentnél

Az Alcatel-Lucent komoly megszorító intézkedésekre készül 2009-ben, ezért több ezer főtől fog megválni vegyes vállalat.

Az amerikai francia telekommunikációs konszern már közel két éve nehézségekkel küzd, amire leépítésekkel reagál az igazgatótanács. A vállalat bejelentette legújabb költségcsökkentő programját, mely intézkedés hatezer dolgozó állásába fog kerülni. Az elbocsátások érintik a legfelső rétegeket is, ugyanis ezer menedzsertől is megválik a cég, továbbá ötezer részmunkaidős alkalmazottnak is mennie kell. Ben Verwaayen, az Alcatel-Lucent újdonsült elnöke elmondta, hogy a mostani intézkedéseknek köszönhetően jövő év végéig 750 millió eurót tud majd megtakarítani a vállalat. Verwaayen célja, hogy ismét nyereségessé tegye az immár hetedik negyedéve veszteséget jelentő telekommunikációs konszernt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció