Egymilliárdot fizet a Siemens a megvesztegetésekért

Óriási megmagyarázhatatlan kiadások, milliós Rolex órák ajándékba, nigériai politikusok megvásárlása, végül pedig közel egymilliárd eurós büntetés - nagyjából ezekkel a kulcsszavakkal lehetne körülírni a Siemens-botrányt.

A nigériai The Punch című napilap legfrissebb számában az olvasható, hogy a müncheni székhelyű Siemens komoly pénzeket fizetett a nyugat-afrikai ország előző kormánytagjainak, hogy azok a cég kezére játszanak néhány megbízást. A szerkesztő az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) által közzétett vizsgálati dokumentumból idézett, amikor azt írja, hogy közel 13 millió dolláros kétes pénzmozgást fedeztek fel a 2000-es és 2001-es esztendőkben, ebből 4,5 milliót a nigériai távközlési minisztériumban dolgozók és az egyik legnagyobb telekommunikációs társaság vezetőinek a megvesztegetésére költött a német elektronikai konszern, hogy biztosítsa négy szerződés megkötését. Az összeg nagy részét, azaz 2,8 millió dollárt az egyik ex-alelnök feleségének a számlájára utalta a vállalat. Sokat költött azonban a protokollra is a Siemens, ugyanis 172 ezer dollár értékben luxusórákat vásárolt néhány kormánytagnak. Az elektronikai konszern nigériai képviselője a vizsgálatot végző nyomozóknak elmondta, hogy a szerződésekben szereplő összeg 15-30%-át visszautalta a vállalat "hálából" az ügyben közreműködő befolyásos embereknek.

Korrupciós ügyeiért azonban most meglakol a Siemens, mivel az amerikai tőzsdefelügyelet 600 millió euró megfizetésére kötelezte a vállalatot, és további 395 milliós büntetést szabott ki a német versenyfelügyeleti bizottság is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció