SanDisk Sansa slotRadio memóriakártyás mp3 lejátszó a CES-en

A SanDisk a tavaly novemberi prototípusok után a Las Vegas-i CES kiállításon olyan újfajta mp3 lejátszókat mutatott be, amelyeket kifejezetten a CD-lemezek utódjául szánt memóriakártya-albumok lejátszásához fejlesztett ki a cég.

A SanDisk illetve a Universal Music, a Sony BMG, a Warner Music és az EMI összefogásával megálmodott SlotMusic rendszer lényege, hogy a zenei albumokat a CD lemezek mellett vagy helyett memóriakártyákon hozzák forgalomba. A zenevásárlás ebben a rendszerben az elképzelés szerint a jövőben úgy történik majd, hogy a vásárló valódi üzletben veszi meg a kártyára töltött mp3 formátumú zenét (albumot), majd a memóriaegységet egyszerűen behelyezve lejátszójába máris hallgathatja. Ily módon elkerülhető a számítógéppel, ezen belül a letöltéssel és rendszerezéssel, illetve a letöltőoldalak sokszor nem túl felhasználóbarát felületével való bajlódás, nem is beszélve a lejátszó és a PC összehangolásáról. A kiadók legalábbis ezzel érvelnek, de számukra persze a fentieknél nyilván jóval fontosabb, hogy a megoldással kiiktathatják a forgalmazási láncból a nagy hatalmú internetes zeneáruházakat, ily módon pedig többet tarthatnak meg a nyereségből.

Az új SanDisk Sansa slotRadio memóriakártyás lejátszók az első, önmagában 20 dolláros alapverziótól eltérően már kijelzővel is fel vannak szerelve, megkönnyítve a számok közötti keresést. A készülék egy 1000 friss és klasszikus slágerszámot tartalmazó SanDisk SlotMusic memóriakártyával együtt kerül forgalomba, 100 dolláros áron. További 1000-dalos kártyák 40 dollárért lesznek hozzá kaphatók, míg a differenciáltabb, zeneboltban leválogatott dalokat tartalmazó kártyaforgalmazás egyelőre még szó szerint a jövő zenéje. Sokan az egész konstrukció sikerét kétségbe vonják, egész egyszerűen azért, mert az Apple iPod, az abszolút globális piacvezető hordozható zenelejátszó nem kompatibilis a microSD kártyákkal, és az iTunes sikere érdekében nem is lesz az.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció