NHH: a távközlési iparág jól viseli a válságot

A telekommunikációs piac szereplői egyetértenek abban, hogy gazdasági válság ezt a szektort kevésbé fogja megviselni mint másokat, sőt, a távközlés fejlődése más iparágakra is jó hatással lehet, például a hatékonyságnövelésen keresztül - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke Barcelonában.

A Mobile World Congressre kilátogató, s ott előadást is tartó elnök kifejtette: a távközlési szektor pénzügyileg jól fogja viselni a válságot, s az ágazat továbbra is robusztus marad. Hozzátette: mivel telekommunikáció multiplikátor hatású iparág, más szegmensekre is jó hatással lesz. A kiállításon látottakat összegezve Pataki Dániel elmondta: a mobil szélessáv továbbra is gyorsan terjed a világon, amit elősegít az is, hogy a gyártók minden készülékbe, így a fényképezőgépekbe is beépítik majd ezt a funkciót, a készülékek pedig kommunikálni fognak egymással.

 A gyártók összefognak, s 2012-től egységesek lesznek a mobiltöltők, és az USB portok lesznek a standard csatlakozók. A szolgáltatók szintén támogatják egymást, s azt tervezik, hogy egy hálózatot több mobilcég is használ majd - fejtette ki az elnök.

 Pataki Dániel elmondta azt is, úgy tűnik, eldőlt, hogy a negyedik generációs mobilhálózatot (Next Generation Mobile Networks) a Long Term Evolution technológiával építik majd fel. Ez a megoldás a mostani hálózatoknál legalább tízszer gyorsabb adatletöltést tesz lehetővé. Az elnök elmondta: a cél az, hogy 2012-ig minél nagyobb kapacitást kapjon a mobil szélessáv, azaz az analóg műsorszórásról a digitálisra való átállás miatt felszabaduló frekvenciát a mobil internet rendelkezésére bocsátják majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció