Ingyenzenét kínál a Google

A Google a nagy lemezkiadókkal együttműködve ingyenes zeneletöltéseket kínál a kínai felhasználóknak úgy, hogy a reklámbevételeken megosztozik a kiadókkal.

A megoldást sajnos aligha látjuk viszont Európában, mivel leginkább a kényszer szülte. Kínában ugyanis becslések szerint a hallgatott zenének alig 1 százalékát szerzik be legálisan, vagyis vásárolják meg, a globálisan abszolút piacvezető internetes keresőnek számító Google pedig a helyi piacot 60 százalékos részesedéssel uraló Baidu mögött csak a második helyen áll Kínában. Ennek egyik oka éppen az, hogy a Baidu-n igen könnyű illegális ingyenes zeneletöltésekhez linkeket találni, ez ellen pedig, bármennyire is tiltakoznak a lemezkiadók, túl sokat nem tehetnek. Márpedig a világ legnépesebb online közösségének számító Kína igencsak fontos piac ahhoz, hogy akár a Google, akár a kiadók annyiban hagyják a dolgot; a reklámbevételekből származó jövedelem még mindig többet hozhat a konyhára, mint a mostani legális zeneforgalmazás az országban, amely a milliárdos népesség mellett a globális zenepiac kevesebb mint 1 százalékának felel meg.

A szolgáltatáshoz a Sony Music, a Warner Music, az EMI és a Universal is társult a Google-al, így az induláskor máris mintegy 350 ezer szám érhető el a kiadók katalógusából. Néhány hónapon belül ezt a számot 1,1 millióra kívánják bővíteni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció