Tovább nőtt az Alcatel-Lucent vesztesége

Nyolc egymást követő veszteséges negyedév után az idei első negyedet is hiánnyal zárta az Alcatel-Lucent, a világ második számú távközlési hálózatépítője.

A francia-amerikai vállalat kedden 402 millió eurós adó utáni veszteséget jelentett az első negyedévről. A tavalyi első negyedben 181 millió euró volt a mínusz. A bevétel a vártnál kisebb mértékben, 6,9 százalékkal 3,6 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 3,86 milliárdhoz képest. Az elemzők 3,53 milliárd euróra számítottak.

A cég fenntartja korábbi előrejelzését, amely szerint a távközlési berendezések piaca idén 8-12 százalékkal szűkül. A lejtmenet miatt a csoport már tavaly decemberben takarékossági intézkedéseket jelentett be. A tervek szerint ez év végéig 750 millió eurót faragnak le a költségekből, és reményük szerint az év második felére sikerül nyereségesre fordítani a gazdálkodást. Ezt segítheti az Észak-Amerikából és az ázsiai-csendes-óceáni térségből érkező rendelések bővülése, mondta Ben Verwaayen, a párizsi központú vállalat vezérigazgatója.

A cég legutóbb a múlt héten ütött nyélbe nagyobb üzletet: összesen 1,7 milliárd dollár értékben írt alá szerződéseket kínai partnerekkel.

 Tavaly az Alcatel-Lucent adó utáni vesztesége 1,597 milliárd euróra nőtt a 2007-es, 443 milliós hiányról, a bevétel 4,5 százalékkal 16,984 milliárd euróra apadt 17,792 milliárdról.

A francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies 2006.április elején jelentette be egyesülését, megalakítva a világ második számú hálózatépítő vállalatát. Az első helyezett a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems. Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adó előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást vártak. Az egyesült cég távlati célja,hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció