PSP Go: könnyebb, egyszerűbben használható hordozható új Sony konzol

A Sony a most nyílt E3 elektronikai szakvásáron mutatja be PSP hordozható konzoljának könnyített és a sikertelen UMD lemezek nélküli változatát.

Ahogy a mobiltelefonok egyre több és fejlettebb játékot képesek futtatni, majd a közeljövőben az Android platform terjedésével még inkább szabályos játék platformokká válnak, valamint rendületlenül jól teljesít a Nintendo DS hordozható konzol sorozata, a Sony is kénytelen valamilyen újdonsággal előállni. Ez pedig a felhasználói igényekre reagálva egy olcsóbb, könnyebb és egyszerűbben használható konzol, a PSP Go lesz. A még idén kereskedelmi forgalomba kerülő eszköz a PSP 3000 utódja, ám annál 43 százalékkal kevésbé húzza majd le a zsebünket. A könnyítés mellett a másik nagy újítás, hogy a felhasználókat megkímélik a Sony által erőltetett, ám sikertelennek mutatkozó UMD korongok használatától. Az UMD még kissé az elmúlt évezred gondolkodását tükrözi, a szoftverek fizikai adathordozón kaphatók, és lehetőleg saját fizikai formátumban, hogy ezeket minél nehezebb legyen hamisítani. A PSP Go esetében azonban ezt az egyébként is kikerülhető és nehézkes lépést kihagyták, és a hogy a Sony részéről John Koller elmondta, úgy alkották meg a készüléket, ahogy a vásárlók azt szeretik, a szoftverek egyszerűen letölthetőek a gépre. A specifikációk teljes listáját még nem tették közzé, ám az már kiderült, hogy a PSP Go 3,8 inches átmérőjű kijelzőt kap 16 GB beépített flash memória társaságában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció