Az USA-ban betiltják a Word forgalmazását

Egy most született bírósági döntés során a Microsoft ellen ítéltek, 290 millió dolláros büntetést szabtak ki, és elrendelték a Word szoftver amerikai értékesítésének leállítását, a szoftveróriásnak 60 napja van a fellebbezésre.

Az ügy még 2007-ben kezdődött, amikor a kanadai i4i szoftvercég beperelte a Microsoftot. Szerintük ugyanis a redmondi óriáscég általuk bejegyzett szabadalmat sértett meg a Word viszonylag újabb változataiba is beépített XML megoldásokkal kapcsolatban. A fellebbezhető ítéletet Leonard Davis, egy texasi szövetségi bíróság bírája hozta meg. Eszerint 290 millió dolláros kártérítést kell fizetnie a Microsoftnak, ami egyáltalán nem magas összeg, ha figyelembe veszzük, hogy az Office irodai programcsomag a Microsoft egyik legfőbb bevételi forrása, magasan a Windows fölött teljesít, tavaly például 3 milliárd dollár körüli bevételt biztosított.

A mindössze 30 főt foglalkoztató i4i győzelme még nem végleges, ám mégis meglepte az elemzőket, tekintettel a Microsoft trösztellenes perekben edzett jogi gárdájára. Még ennél is meglepőbb azonban a bíró másik kitétele, miszerint a jelenlegi frissebb Word változatok jogsértők, így forgalmazásukat a bíróság jogterületén, vagyis a teljes Egyesült Államokban be kell szüntetni. Ez mindenképpen kínos a Microsoft szempontjából, bár a 60 napos fellebbezési határidő vége felé már lassan meg is jelenik a következő, Office 2010 névre hallgató irodai programcsomag, mely új Word-öt fog tartalmazni. Kérdéses, hogy mi lesz az ügy folytatása, fellebbezéses időhúzás, vagy a Microsoft hatalmas készpénztartalékaihoz képest csekély büntetés megfizetése. Addig is a Word 2010 kódja átírható, és amennyiben a Microsoft nem csinál presztízskérdést az ügyből, talán egyszerűbb lesz az átmenet az új termékre, ha az előzőt már nem lehet kapni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció