Az NHH megbírságolta az Antenna Hungáriát

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) stratégiai fontosságú kérdésnek tekinti a televíziós digitális átállás sikerét, hiszen 2012-re az egész Európai Unióban és így Magyarországon is le kell állítani a jelenlegi földfelszíni analóg televíziós műsorszórást, mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke a hatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az elnök közölte, hogy a hatóság 40 millió forintos bírságot szabott ki az országos földfelszíni digitális platform üzemeltetőjére, az Antenna Hungária Zrt-re az eddigi elmaradások miatt, egyben elmondta, hogy a hatóság széleskörű előzetes meghallgatást indít a helyi televíziók digitális átállására való felkészülés érdekében.

A digitális átállásról szóló törtvény szerint a helyi és országos analóg lekapcsolásnak egyaránt 2011. december 31. a végső határideje. Jelenleg Magyarországon a három országos televízió mellett az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nyilvántartása szerint 46 helyi, analóg földfelszíni műsorszolgáltató működik.

A sikeres átállás feltétele egyebek mellett az, hogy a lakosság 94 százaléka digitálisan érje el a közszolgálati adásokat és ehhez rendelkezésre is álljon a digitális adások vételére alkalmas készülék.
 
A digitális átállás célja a mainál szélesebb körű műsorkínálat biztosítása, a verseny erősítése és ezzel a fogyasztók jobb kiszolgálásának elérése a televíziós piacon, valamint a frekvenciakészletnek a mainál gazdaságosabb hasznosítása. Az utóbbi szempont érvényesülését már ma is jelzi, hogy az analóg adásokkal együtt is a korábbi 3 csatorna műsora mellett már hét televízió műsora érhető el előfizetési díj nélkül és további kettőé előfizetéssel a digitális platformon.

Az országos földfelszíni digitális televíziós adások jelenleg az ország területének több mint felén érhetőek el. A lefedettséget az Antenna Hungáriának az év végéig több mint 88 százalékra, 2010 végére pedig 95 százalékra kell növelnie – ugyanakkor jelenleg a földfelszíni digitális adásokat nézők száma még nagyon alacsony.

Az NHH adatai szerint a közel 3,8 millió magyarországi háztartás közül mintegy hárommillióban van valamilyen előfizetéses televíziós szolgáltatás, ebből több mint 1 millióban digitális. A fennmaradó közel 800 ezer háztartásban döntően a tető- vagy szobaantennával szabadon fogható analóg, vagy az ingyenesen elérhető műholdas adásokat nézik, kisebb mértékben pedig a digitális földfelszíni sugárzású műsorokat.

Az NHH által a sajtótájékoztatóval egy időben első alkalommal publikált digitális monitoring jelentés szerint a digitális átállással kapcsolatban a lakosság jelentős része és különösen az átállás által közvetlenül érintettek egyelőre nem megfelelően tájékozottak. A monitoring egyebek mellett azt is feltárta, hogy a televíziókat és set-top-box-okat (jelátalakítókat) forgalmazó üzletekben sok esetben nem felel meg a tájékoztatás a vonatkozó kormányhatározatban előírtaknak. Az NHH a monitoring jelentést a jövőben félévente publikálja és természetesen a tapasztalatokat felhasználja a hatósági munka során is.

Az Antenna Hungária csoport közleményben adta hírül, hogy nem fogadja el az NHH Tanácsának határozatát, sem pedig az abban szereplő szankciókat, a határozatot bíróság előtt támadja meg és hivatalosan is kérvényezi az NHH-tól és a GVH-tól hatósági vizsgálat megindítását a televíziós műsorterjesztő platformok közötti versenyt torzító helyzet kapcsán.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció