Megállapodtak az uniós intézmények az EU újabb távközlési reformjairól

Megállapodtak az Európai Unió központi intézményeinek tárgyalódelegációi csütörtök hajnalban Brüsszelben az EU távközlési szabályainak módosításáról, amelynek célja a verseny növelése, valamint a fogyasztók jobb és olcsóbb kiszolgálása.

Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be Asa Torstensson, az infrastruktúráért felelős svéd miniszter, Viviane Reding európai bizottsági felelős, továbbá az Európai Parlament képviseletében Alejo Vidal-Quadras, az intézményközi egyeztető fórum elnöke és Catherine Trautmann, a téma jelentéstevője.

Az egyezség azt követően jöhetett létre, hogy kompromisszum született a reformcsomag egyik részkérdésében, az internethasználók jogainak tiszteletben tartásával foglalkozóban.

A csomag már korábban összeállt, de főleg az említett pontban mutatkozó nézeteltérések miatt az Európai Parlament eddig még nem tudta elfogadni. A kompromisszum értelmében - mint azt már korábban kiszivárogtatták - az EP elállt attól a módosítástól, amely bírósági beavatkozás nélkül nem tette volna lehetővé az interneten illegálisan jogvédett fájlokat terjesztők megbüntetését, akár internetkapcsolatuk letiltásával is. Csütörtökön az EP illetékesei ezt azzal magyarázták, hogy a brüsszeli jogi szakértők megállapították: túlmenne az uniós illetékességen, ha ezt a kérdést ennyire konkrétan EU-szinten szabályoznák.

Cserében mindazonáltal - mint az EP képviselői most hangsúlyozták - a módosított szöveg maximális garanciákat tartalmaz arra, hogy az internethasználat korlátozását a tagországokban "előzetesen részletesen leírt, tisztességes eljárásnak" kell megelőznie, amely teljes tiszteletben tartja a személyes és a szabadságjogokat.

A több jogszabályból álló, nagyszabású reform részeként létrejönne egy uniós távközlési felügyelőtestület, amely a nemzeti hatóságok közti együttműködést irányítja, és többségi szavazással döntéseket is hozhat, ugyanakkor az Európai Bizottság eredeti elképzelésével szemben nem tekinthető államok fölötti szuperhatóságnak, párhuzamosan nő a nemzeti hatóságok függetlensége.

Lehetővé tenné az EU azt is, hogy nemzeti döntéssel - a verseny növelése érdekében - szükség esetén leválasszák a nagy távközlési szolgáltatók tevékenységéről a kiskereskedelmi forgalmat.

Segíti a reform a szélessávú internetes összeköttetések gyors terjedését is.

A reform tovább növeli a fogyasztók jogait az internethez való hozzáférés, az internethasználat szabadsága terén és más területeken. Az előfizetők egy nap alatt válthatnak például telefonszolgáltatót régi számuk megőrzése mellett, és részletesebb tájékoztatáshoz is juthatnak. Jobban védi őket a szabályozás adataik feltörése és a "levélszemét" ellen is.

A csütörtöki sajtótájékoztató résztvevői egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a megállapodással egyszerre nyernek a piacok, a fogyasztók és az iparág képviselői is. A reform lehetővé teszi, hogy a legújabb technológiák fölösleges akadály nélkül mielőbb eljussanak a piacra, és megtegyék jótékony hatásukat a szolgáltatásokra - emelték ki.

A megállapodást még az Európai Parlament plénumának és az uniós tagországoknak is jóvá kell hagyniuk. Amennyiben ez nem történne meg, új tervezet kidolgozásával az intézményeknek elölről kellene kezdeniük a két éve tartó egyeztetési folyamatot.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció