Ismét kevesebb mobilozó októberben

Folytatódott a magyar mobilpiacon az ügyfélszám-csökkenés, amely kisebb megszakításokkal már január óta tart. A három szolgáltató ügyfeleinek száma októberben 88 ezerrel 11 millió 696 ezerre csökkent, ami 142 ezerrel maradt el az egy évvel korábbi és mintegy 430 ezerrel a 2008 végi szinttől - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdán az MTI-vel.

Október végén a teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre 116,7 előfizetés - vagyis hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya - jutott, szemben az egy hónappal korábbi 117,6-tal. A mutató értéke egy évvel korábban 117,8 volt, majd 2008. december végére 121,8-cal
eddigi legmagasabb szintjé re emelkedett.

A hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák alapján számítva a Vodafone piaci részesedése októberben 21,37 százalékról 21,60 százalékra, a T-Mobilé 44,19 pedig százalékról 44,28 százalékra nőtt, míg a Pannoné 34,44 százalékról 34,12 százalékra csökkent.

A forgalmazásban részt vevők  azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók  száma októberben 8 ezerrel 10 millió 646 ezerre csökkent. A forgalmat generáló ügyfelek száma 2008 októberéhez képest 53 ezres növekedést, 2008 végéhez képest pedig 351 ezres csökkenést mutat - derül ki az NHH jelentéséből.

A forgalmazásban részt vevők alapján októberben a Vodafone részesedése a szeptemberi 22,10 százalékról 22,16 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 44,66 százalékról 44,71 százalékra emelkedett, míg a Pannoné 33,25 százalékról 33,13százalékra csökkent.

A három mobilszolgáltató ügyfelei októberben 7390 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 297 239 mobilszámot érintett.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció