Működőképes az önkéntes fizetési modell

Bevált a Boltamarson becsületkasszája. Míg a TeszVesz vagy a Vatera látogatóinak egy része felháborodva fogadta márciusban a termékfeltöltési díjak bevezetését, úgy tűnik, önkéntes alapon szívesen fizetnek a Boltamarson.com aukciós oldal eladói.

A mára tízezres taglétszámmal és hétszáz millió forintnyi feltöltött árucikkel rendelkező Boltamarson.com aukciós oldal üzemeltetői már a kezdetekkor abban gondolkodtak, hogy a licitoldal működését becsületkassza bevezetésével fogják biztosítani. Az ötletet a különféle fórumokon erőteljes szkepticizmussal fogadták, azonban a becsületkassza első két hete minden várakozást felülmúló sikert hozott. 

„Az önkéntes fizetési rendszert még csak két hete helyeztük üzembe, és máris az eladók több mint fele fizetett átlagosan 4% jutalékot. Beigazolódott a sejtésünk, hogy az emberek önként is hajlandóak fizetni olyan szolgáltatásért, ami nekik hasznos. Azt is tudják, hogy hozzájárulásukkal a rendszer fenntartását és további fejlődését segítik elő” – mondta Kátai Sándor, a Boltamarson.com vezető fejlesztője.

„A becsületkassza lényege, hogy a tagok előre beállítják, mennyit szeretnének fizetni a sikeres eladást követően. A rendszer annak ellenére sikeres, hogy nincs központi szabály, nincs külső kényszer. Mindenki csupán a saját vállalását teljesíti” – tette hozzá Kátai Sándor.

A 2009. március végén indult Boltamarson.com az elmúlt hónapokban azokat fejlesztéseket hajtotta végre, melyeket a hatékonyabb működés érdekében a látogatók javasoltak. A novemberben már 160 ezer látogatót fogadó oldal fejlesztői ezzel párhuzamosan november közepére készültek el a fizetést és számlázást teljes mértékben elektronikusan lekezelő becsületkassza funkció kifejlesztésével, mely nagyon kedvező fogadtatásra talált.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció