Skandináviában indul először 4G hálózat

A jelek szerint elsőként Skandináv előfizetők próbálhatják ki a legfrissebb következő generációs mobilkommunikációs technológiát.

Az északi országok területén működő TeliaSonera szolgáltató elsőként Norvégiában és Svédországban tervezi a szolgáltatás bevezetését. A legelső próbaüzemek után beindítják az Oslóban és Stockholmban már kiépített két elő hálózati területet. A vállalat ütemterve szerint a felhasználók 2010 elejétől használhatják majd a hálózatokat, ám nagy kérdés, hogy mivel és mire. Az akár egy hónapon belüli indulás kissé kényelmetlen helyzetbe hozza a készülékgyártókat, jelenleg ugyanis egészen egyszerűen nem létezik olyan sorozatgyártású modell, mely 4G képességekkel rendelkezne. A rendszer elméleti sebessége a kiemelkedő 100 megabitet is eléri másodpercenként, ám nagy kérdés, hogy ezt milyen módon lehet megfelelően kihasználni. Az év eleji tesztüzemek már nem a vállalat szakemberei, hanem az első felhasználók körében történnek majd, de azt már most meg lehet jósolni, hogy az új rendszer egyre inkább egy egyszerű gyors mobil internethez hasonlít majd. A 3G igen lassú indulása jól mutatta, hogy az előfizetők nem igazán vevők a drága és buta alkalmazásokra, a mindenért fizetős extrákra, egyszerűen nagy adatforgalmi sebességet akarnak, és azután maguk megoldják, hogy hozzáférjelek ahhoz, ami érdekli őket. Ezt támasztja alá a Google Android szabad forráskódú telefonok feltűnése a legnagyobb cégek kínálatában, így a felhasználók már nem lesznek bezárva a Symbian, vagy más zárt, egyetlen céghez köthető operációs rendszer csapdájába.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció