Saját fájljainkhoz nem férhettünk hozzá az Office 2003-ban, a hibát javították

Az először az irodai szoftvercsomag 2003-as változatában alkalmazott hozzáférési rendszerrel akadtak gondok, a Microsoft kiadta a hiba javítását.

A Microsoft jogkezelő rendszerét (Rights Management Service, RMS), elsőként az Office 2003-ba építette be a vállalat. Az akkor még újdonságnak számító alkalmazással nem is akadtak komolyabb gondok, egészen mostanáig. Ekkor sem a működéssel volt a baj, a szoftver azt tette, amire programozták, inkább az volt a gond, „elfeledkeztek” róla. Az RMS ugyanis egy Information Rights Management (IRM) nevű tanúsítvány alapján tesz különbséget a hozzáférések között. Ez járt most le, és mivel nem került időben megújításra, a rendszer saját védelmében az ilyenkor, kétes esetekben legbiztonságosabb megoldást választotta, és letiltott bizonyos állományokat. A Microsoft azóta orvosolta a problémát, ami gyakorlatilag az IRM megújítását jelenti, vagyis megfiatalodhat Office-unk. Az Office klienshez, a Word és Excel alkalmazásokhoz illő frissítések már le is tölthetők. Az időközben az Office 2007-be és az Office 2010 bétájába is beépített rendszer a többi, későbbi szoftverben értelemszerűen hibátlanul működik, mivel ott nem áll fenn a licencek lejárásának problémája. A Microsoft a hiba észlelése után néhány nappal elkészült a frissítéssel, melynek közreadásakor kijelentették, hogy az eset felhívta a figyelmüket egyes esetleges jövőbeli problémákra és most azokat a rendszereket is átnézik, melyekben később került beépítésre az RMS, nehogy megismétlődjön a mostani eset.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció