Red Hat: a 2010-es pénzügyi harmadik negyedévben 18 százalékos árbevétel-növekedés

Az amerikai Red Hat, a világ vezető nyílt forráskódú megoldásokat nyújtó vállalata, december 22-én bejelentette pénzügyi eredményét a 2010-es fiskális harmadik negyedévre, 2009. november 30-i lezárással. A negyedév teljes bevétele 194,3 millió USD volt, ami 18%-os növekedés az előző év ugyanezen időszakához képest. Előfizetésekből származó bevétel a negyedévben 164,4 millió USD volt, ami 21%-os növekedés az előző évhez képest.

Jim Whitehurstelnök-vezérigazgató így értékelt: "A folyamatos szilárd teljesítés egy hasonlóan erős negyedévhez vezetett a Red Hat-nél. A kétszámjegyű növekedésünket a jelenlegi gazdasági környezetben az impozáns érték központúság és kíváló szolgáltatás képességünk vezette. Az ügyfél-központúságunk egyértelműen differenciált minket a versenyből. Folytattuk az új termékek bevezetését, többek között a novemberben kiadott RHEV-el, amely elősegíti pozíciónkat a szervervirtualizációban és felhő-számítástechnika terén. A RHEV egy olyan magas értékű, alacsony költségű, nyílt menedzsment megoldást kínál amely eddig nem volt megtalálható a 2 milliárdos USD virtualizációs piacon.”

A negyedévre kiszámított működési jövedelem 19,8 millió USD volt, amely tartalmaz egy előzetesen már bejelentett 8,8 millió USD összeget egy bírósági megállapodásra, az előző év azonos negyedévének 21 millió USD-os eredményéhez képest. Az általánosan elfogadott számviteli elvek szerinti üzemi árrés 10,2% volt. A nem az általánosan elfogadott számviteli elvek szerinti üzemi árrés 23,7 % volt, amely 50 pontos növekedést jelent az előző év azonos negyedévhez képest. Az általánosan elfogadott számviteli elvek szerint kiszámított nettó jövedelem a negyedévre 16,4 millió USD, a részvények kibocsátási ára pedig 0,08 USD volt, az előző év azonos negyedévének 24,3 millió USD értékű nettó jövedelméhez, valamint a 0,12 USD értékű kibocsátási árához viszonyítva. Az általánosan elfogadott számviteli elvek szerint kiszámított nettó jövedelem a jelenlegi negyedévben csökkentve lett. A negyedévre vonatkozó, nem az általánosan elfogadott számviteli elvek szerinti korrigált adózott jövedelem 33,5 millió USD, a részvények kibocsátási ára pedig 0,17 USD volt, a részvény kompenzációnak, az amortizációs költségeknek és a bírósági megállapodási költségek levonása után a lenti táblázatban részletezett levonása után. Ugyanezek az adatok az előző év azonos negyedévében 36,9 millió USD, illetve részvényenként 0,18 USD voltak.

A negyedév végén, november 30-án az elhatárolt bevételeket is tartalmazó nettó árbevétel 618,7 millió USD volt, amely az előző évhez képest 23 %-os növekedést mutatott. 2009 november 30-án a készpénz és készpénz egyenértékesek, valamint beruházások összege 959, 1 millió USD volt 52,3 millió értékű vagy 1,9 millió részvény visszavásárlása után.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció