Amerikát Virginiából kell meghódítani

Elsősorban informatikai cégek vezetői számára tartott csütörtökön előadást a budapesti Agro Hotelben Matthias Duys, Virginia kormányzójának brüsszeli képviselője arról, hogy miért érdemes a nemzetközi terjeszkedésre készülő magyar cégek számára Virginián keresztül meghódítani Észak-Amerikát.

Az American-Hungarian Executive Circle (AHEC) által meghirdetett rendezvényen Csáki Zoltán mutatta be a szervezetet, majd Kürti Sándor bevezetőjét követően tartotta meg szakmai előadását Makay Zsolt, az ITA (International Trade Association) kereskedelmi szakértője, valamint az európai-virginiai kapcsolatok élénkítésén munkálkodó Matthias Duys.

A Magyarországnál mintegy 20 százalékkal nagyobb államról Matthias Duys elmondta, hogy a Forbes "Best State of Business" rangsorában immár negyedik éve Virginia az első, de több más hasonló felmérést készítő médium (pl. CNBC) is elismeréssel szól az itt végzett befektetésösztönző munkáról, erőfeszítésekről, elismerve, hogy nincs ennél kedvezőbb hely az üzleti befektetések szempontjából. A brüsszeli képviselő arra biztatta a magyar vállalkozókat, hogy használják ki azokat a rendkívül kedvező adózási jogszabályokat, adottságokat és életlehetőségeket, amelyek Virginiában várnak a cégalapítókra. A jelenleg több mint 11 ezer high tech vállalkozásnak otthont adó Virginia továbbra is elsősorban az infokommunikációs szektorból számít újabb beruházásokra, de szó esett a biotechnológiáról, illetve  más iparágakról is. Az információs technológia és a telekommunikáció kitüntetett helyzetét az előadás egyik utolsó ábrája mutatta: 1997 és 2006 között 1028 nagyberuházást jelentettek be az államban, 114 358 munkahelyet teremtettek, és mintegy 8,4 milliárd dollárt invesztáltak csak ebbe az iparágba.

Kapcsolódó linkek: http://Americanhungarian.org, http://Yesvirginia.org

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció